Vágólapra másolva!
A Dinamo Moszkva Dzsudzsák Balázs góljával vezetett, ám végül 1-1-es döntetlent ért el a vendég Zenit ellen az orosz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A magyar válogatott szélső, aki végigjátszotta a találkozót, a 64. percben egy megpattanó lövéssel szerzett vezetést csapatának, mely egészen a hajráig tartotta előnyét.


A 93. percben aztán Alekszandr Kerzsakov révén egyenlíteni tudott a Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekelt szentpétervári együttes.

A Dinamo hat forduló után kilenc ponttal áll a bajnokságban.