Vágólapra másolva!
A múlt heti 800 ezer forint után ezúttal 100 ezer forint pénzbüntetést kapott a Ferencváros labdarúgócsapata a magyar szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

A szövetség honlapjának beszámolója alapján a testület, mint visszaesőt azért büntette meg a fővárosi klubot, mert megsértette a biztonsági szabályzat vendégszurkolók utaztatására vonatkozó előírását, illetve drukkerei megbotránkoztatóan viselkedtek vasárnap a debreceni bajnoki találkozón.

Az indoklás szerint a kiemelt kockázatú mérkőzéseken a vendégcsapat szurkolóit kötelezően legalább tíz fővel kell kísérni, ezzel szemben a Ferencváros kísérői közül a jogszabályi előírásoknak csak négy fő felelt meg.

A DVSC-TEVA és a Budapest Honvéd a drukkerei által kiabált megbotránkoztató rigmusok miatt egyaránt írásbeli figyelmeztetésben részesült. A Győri ETO FC-nek hasonló okok miatt a soron következő két hazai NB I-es mérkőzésén az előírt rendezői létszámot 20-20 fővel kell felemelnie, továbbá ezeken a mérkőzéseken szövetségi ellenőrt kell fogadnia az eljárási költségek viselésével.

A Videoton - szintén szurkolói miatt - soron következő két idegenbeli bajnoki mérkőzésén kénytelen szövetségi ellenőrt fogadni és az eljárási költségeket viselni. A fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után a paksi Éger László korábbi két mérkőzésre szóló eltiltását egyre mérsékelte.