Vágólapra másolva!
A Haladásnál szóba került Koman Vladimir kölcsönvétele, és a vezetők már tárgyalásokat is kezdeményeztek a magyar válogatott középpályás leigazolása ügyében - írja a Rangadó.hu.

A 24 éves középpályás Szombathelyen nevelkedett, de legutóbb 2005-ben játszott a vasiak színeiben, hiszen nagyon fiatalon Olaszországba, a Sampdoriához került. Később az Avellino és a Bari együttesét erősítette, majd az AS Monacóhoz igazolt.

Tavaly nyáron az orosz FK Krasznodar szerződtette, amelyhez a közelmúltban új edző érkezett, aki nem számít a magyar játékosra, ezért kerülhetett szóba Koman hazatérése.

Az ukrajnai születésű játékos esete nem lenne egyedülálló a szombathelyi klubnál, amely tavaly nyáron az Olaszországba igazolt Simon Ádámot is kölcsönkérte a Palermótól, aki a mai napig a Haladásban futballozik.

Koman szlovén menedzsere, Marcel Kacinari azt mondta, hogy nem tud a magyar klub szándékáról, ám a Rangado.hu érdeklődésére Illés Béla, a Haladás sportigazgatója és kisebbségi tulajdonosa közölte: valóban felvetődött a játékos kölcsönvétele.

Illés elárulta, Artner Tamás vezetőedzőnek szemet szúrt, hogy Koman mostanság nem kap játéklehetőséget Oroszországban, és az ő ötlete volt a hazacsábítása, de tárgyalásokat még nem kezdeményeztek az FK Krasznodarral.