Vágólapra másolva!
Pomper Tibor nem tagadja, hogy esetenként kétezer eurót - 600 ezer forintot - kapott egy-egy futballmérkőzés eredményének befolyásolásáért, ám a Játékos szerint ez csak amiatt volt, mert klubjai nem rendezték a tartozásaikat.

Pomper Tibor volt a "Ne bundázz!" című konferencia vendége, a zártkörű eseményen a visszavonult játékos azt mondta, nem bujkál, vállalja a felelősséget a tetteiért

"Tisztában vagyok azzal, mit tettem, sosem tagadtam semmit, ezen az eseményen sem volt takargatnivalóm. Elmeséltem a történetem, hogy jutottam idáig. Tíz klubomból nyolc nem rendezte a tartozásait. Úgy vélem, ha rendeződne a gazdasági helyzet, megszűnhetne a bundázás" - idézte a Blikk.hu a BVSC-ben, az FTC-ben, a Dunaferrben, a Videotonban és a REAC-ban is megfordult védőt

A másfél éve még a harmadosztályú Dabasban játszó, ám az előállítása után visszavonuló focista tudja, nem térhet vissza a sportágba. Új életet kezdett, s várja a tárgyalások szeptember 18-i kezdetét.

K. Zoltán (40) és L. Mátyás (41) újbóli előzetes letartóztatásáról azt mondta, kizártnak tartja, hogy a házi őrizet alatt megtették volna azt, amivel gyanúsítják őket.