Vágólapra másolva!
Érdekes összeállítást közölt egy szurkolói oldal, amelyből az derül ki, hogy a magyar labdarúgó-válogatottnak nagyon nem megy a szomszédos országok ellen

A románokkal 1998 óta összesen nyolc alkalommal találkoztunk, és két döntetlen mellett hat vereséget szenvedtünk.

A nyolcból hat tétmeccs volt, és bár itthon 1998-ban és idén is összejött egy-egy döntetlen, Romániában teljesen esélytelen a válogatott, az elmúlt három idegenbeli fellépés alkalmával gólt nem sikerült szerezni, miközben a románok hetet bepakoltak nekünk. Igaz, az átok nem újkeletű, mivel 1958 óta nem sikerült a nagy rivális otthonában győzni.

Hasonlóan gyenge mérleget tud felmutatni a válogatott a horvátok ellen, akiket hat kísérletből egyszer sem sikerült legyőzni. A párharc az 1994-ben, Győrben játszott 2-2-vel indult, ezt sorozatban három vereség követte, a legutóbbi két meccs pedig két döntetlennel zárult. A horvátoknak a hat mérkőzésen csak négy gólt sikerült lőni, miközben az ellenfél tizenkétszer volt eredményes.

A szlovákok ellen is nyeretlen a válogatott, az ellenük játszott két Eb-selejtezőn és két barátságos meccsből két döntetlent sikerült összekaparni. A magyar-szlovák meccseken hiánycikk volt a gól, mi csak egyet, a szlovákok csak hármat lőttek, de ez is elég volt két győzelemhez.

Szerbia ellen még annyi sikerélmény sem jutott, mint a szlovákok ellen, az 1997-es vb-pótselejtezőn játszott 1-7-re és 0-5-re jobb nem is emlékezni. A mérleg tehát siralmas, a szomszédok ellen játszott húsz meccsből - ezek közül tizenkettő volt Eb- vagy vb-selejtező - egyet sem sikerült megnyerni.

Az oldal azt is megemlíti, hogy az elmúlt tíz évben háromszor kísérte el legalább 3000 magyar drukker a válogatottat idegenbe, de sem a 2003-as lengyel-magyar Eb-selejtezőn, sem a 2004-es horvát-magyar vb-selejtezőn, sem a mostani román-magyaron nem sikerült nyerni, sőt, még gólt lőni sem.