Vágólapra másolva!
A címvédő Barcelonához hasonlóan az Atlético Madrid is hibátlan mérleggel áll a spanyol labdarúgó-bajnokságban hat mérkőzés után, s ahogy a katalánok sztárja, Lionel Messi, úgy a fővárosiak támadója, Diego Costa is hét gólt szerzett eddig.

A 24 éves brazil csatárt Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője is méltatta a csapat Osasuna elleni meccse után, melyet éppen Costa duplájával nyert meg 2-1-re az együttes. A tréner szerint a támadóban megvan a tehetség ahhoz, hogy olyan magasra jusson, amilyen magasra csak akar.

"Nagyon sokat fejlődött, mióta visszatért hozzánk, s már most sok mindent elért, de úgy gondolom, tud még fejlődni - mondta az argentin edző a kétszeres brazil válogatott játékosról. - Bízom benne, hogy ő is ezt akarja, már csak azért is, mert okos, ambiciózus futballista."

A brazil-spanyol kettős állampolgárságú labdarúgót 2007-ben a portugál Bragától szerződtette a madridi klub, mely azt követően a Celta Vigónak, az Albacetének, Real Valladolidnak és a Rayo Vallecanónak is kölcsönadta.

Utóbbi együttesben 16 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett a 2011/2012-es szezon második felében. Costa a legutóbbi idényben már az Atléticónál futballozott, s a Király-kupában nyolc meccsen nyolc gólig jutott, s többek között a Real Madrid elleni döntőben (2-1) is betalált.

A magas, erős testfelépítésű, rendkívül agresszív játékstílusú csatár a mostani szezonra vált csapata első számú támadójává, miután Radamel Falcao a nyáron a Monacóhoz szerződött. Costát is többen vitték volna, a leginkább a Liverpool akarta megszerezni.

Az angolok 25 millió eurót kínáltak érte, s megháromszorozták volna madridi fizetését, ő mégis három évvel meghosszabbította szerződését az Atléticóval, amely duplájára emelte az eddigi bérét.