Vágólapra másolva!
Az orosz Izvesztyija szerint Dzsudzsák Balázs csalódott, amiért a Dinamo nem fogadta el az Inter - állítólagos - 15 millió eurós ajánlatát, és arra kérte a klub vezetőit, hogy télen mindenképp engedjék el. A 26 éves szélső a megkeresésünkre csak nevetett a híren, azt mondta, nem tudja, honnan vehették, egy megkérdezett menedzser pedig állítja: topklub most nem fog kifizetni 10-12 milliót Dzsudzsákért.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy Dzsudzsák Balázst hány csapattal boronálták össze a pályafutása során, és bár ő 2009-ben azt mondta, hogy álma a Real Madrid, a spanyol sztárklubtól valószínűleg még nem keresték.

Álom, valóság és egy kacsa

Amikor 2010-ben talán élete formájában játszott a PSV-ben, felvetettük neki, mit szólna olyan csapatok hívó szavához, mint a PSG, a Wolfsburg, a Manchester United vagy a Juventus, s noha a csapatok felvillanyozták a játékost, sokak megdöbbenésére 2011-ben mégsem egy topligába, hanem az újgazdag Anzsi Mahacskalához igazolt 14,5 millió euróért, egy évre rá pedig a Dinamo Moszkvához szerződött 19 millióért.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Azóta a Liverpool vitte volna kölcsönben (ezt a Dinamo is megerősítette), olasz források pedig az Inter érdeklődéséről írtak, de felmerült a sajtóban a Leverkusen és a West Ham is mint lehetséges kérő.

De hogy nem kell minden átigazolási hírt komolyan venni, azt a félrefordítások után magyarul megjelent Dzsudzsák-kacsa is bizonyítja: Magyarországon pillanatok alatt tényt gyártottak abból, hogy a Liverpool 12 millió eurós ajánlatot tett a Dinamónak Dzsudzsákért, miközben csak arról volt szó, hogy egy orosz oldal megbecsülte a légiós értékét.

Fogalmam sincs, ki találta ki

A 26 éves szélső többször megerősítette, hogy nem szeretne Moszkvában megöregedni, most pedig az orosz Izvesztyija írt arról, hogy Dzsudzsák a télen vissza akar térni Európába, és az Inter 14 millió eurót fizetett volna érte, de Dan Petrescu edző nem engedte el. Emiatt pedig Dzsudzsáknál - írja a lap - elszakadt a cérna, és arra kérte a klub vezetőit, hogy télen engedjék el.

Megkerestük Dzsudzsák Balázst, aki e-mailben, röviden ennyit reagált az orosz közéleti lap hírére: ":-) Tényleg csak ennyit tudok rá írni, fogalmam sincs, ki találta ki ezt, és mire értette. Én egy szóval nem mondtam, és nem gondolok ilyenre. Hahaha, vicces ez a sztori is!"

Forrás: MTI/Dinamo Moszkva

Ugyanebben a cikkben Dzsudzsák ügynökét, Vörösbaranyi Józsefet is idézik, aki azt állítja, hogy ügyfelével elégedettek Moszkvában, ugyanakkor olyan topklubok érdeklődnek iránta, amelyekről minden játékos álmodik.

Nem rá várnak a topklubok

A piacot jól ismerő menedzser szerint Dzsudzsák klubváltását megnehezítené, hogy 10-12 milliónál kevesebbért nem valószínű, hogy elengednék, mivel 19-et fizettek érte. "Balázs vételára olyan magas, hogy azt csak az európai topklubok engedhetnék meg maguknak. Ők viszont nem biztos, hogy az elmúlt évben nyújtott teljesítménye alapján éppen rá várnak. A középcsapatok meg hiába szeretnék leigazolni, nem tudják megfizetni. Persze a fociban is minden elképzelhető, de nem hiszem, hogy Balázsért egy nagycsapat most kifizetne 10-12 millió eurót" - mondta a neve elhallgatását kérő játékosügynök az Origónak.

A menedzser szerint Dzsudzsák egyáltalán nem tart attól, hogy esetleg még hosszabb ideig Moszkvában kell maradnia. "Sokan szeretnének egy ilyen szerződésben benne ragadni. Annyi pénzt, amennyit Balázs Moszkvában keres, nem sok helyen kapna meg. És egészen biztos, hogy el akar jönni? Szerintem inkább arról van szó, amit Sándor Csikar mondott mindig: mindegy, hogy mit, csak írjanak rólam."