Vágólapra másolva!
Szerda este szívinfarktust kapott Akeem Adams, a Ferencváros trinidadi focistája - írja a Fradi.hu.

"A további szívinfarktus veszélyét sikerült elhárítani, de a játékos állapota továbbra is súlyos" - kezdte Dr. Szelid Zsolt, a Nemzeti Sportközpontok vezető kardiológusa, az FTC orvosi stábjának tagja.

"A következő néhány nap sorsdöntő lesz a keringési rendszerének változása szempontjából, a játékost folyamatosan vizsgáljuk, és teljes orvosi kontroll alatt tartjuk az intenzív osztályon" - tette hozzá az orvos.

Akeem Adams az Újpest elleni meccsen Forrás: MTI/Földi Imre

Az Origo információja szerint Adams a szerda este edzés után otthon lett rosszul, elsőfali infarktust kapott, azonnal a Semmelweis Egyetem Városmajori Kardiológiai Központjába szállították, ahol azóta is küzdenek az életéért, állapota kritikus. Az intézmény szerződésben áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA), amely itt kutatja a sportolók hirtelen szívhalálával kapcsolatos eseteket. A Semmelweis Egyetem központja megkapta korábban a FIFA Center of Excellence kitüntető címet is, amely azt jelenti, hogy az ilyen problémával küzdő focistákat a lehető legmagasabb szintű kezelésben tudják itt részesíteni.

Akeem Adams a nyáron igazolt a Ferencvároshoz, a 22 éves védő megbízható játékával stabil csapattag lett Ricardo Moniz együttesében.