Vágólapra másolva!
A Puskás Akadémia meglepetésre 3-1-re legyőzte a vendég Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján. Az FTC játékosainak szombaton azzal a lelki teherrel kellett pályára lépniük, hogy trinidadi csapattársuk, a 22 éves Akeem Adams szerdán szívinfarktust kapott, azóta három műtéten esett át, de állapota továbbra is súlyos.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Puskás Akadémia FC - Ferencváros 3-1 (1-0)
Székesfehérvár, 2800 néző, v: Németh Á.
Puskás Akadémia: Hajduch - Papucsek, Vaszicsku, Szekeres, Tamás - Tóth B., Polonkai - Gallardo (Tischler, 69.) Czvitkovics (Baracskai, 80.), Haraszti (Molnár, 90.) - Lencse
Ferencváros: Jova - Gyömbér, Mateos, Besic, Bönig (Ionescu, 64.) - Gerson, Józsi, Jenner - Holman (Tuijp, 64.), Böde - Diallo (Somalia, a szünetben)
gól: Czvitkovics (19.), Lencse (58., 77.), illetve Vaszicsku (79. öngól)
kiállítva: Besic (73.)
sárga lap: Tóth B. (38.), Lencse (75.), illetve Holman (35.), Besic (36., 73.)

Az első félidőben a hazai együttes átadta a területet a fővárosi csapatnak, kontrákra építette játékát. A taktika a 19. percben Czvitkovics szép gólja révén vezetést eredményezett. A folytatásban is a ferencvárosiak voltak a kezdeményezőbbek, játékuk azonban nem volt gördülékeny. Helyzetekig még így is eljutott az FTC, egyenlítenie azonban nem sikerült, sőt, a Puskás Akadémia többször komoly ziccerbe került, igaz, újabb gólt nem tudott szerezni.

A fordulás után nagy erőkkel rohamozott az FTC, az 56. percben kapufáig jutott, egy ellentámadás végén mégis a hazaiak növelték előnyüket. A folytatásban a zöld-fehéreknek továbbra sem jött össze a gól, ráadásul Besicet a 73. percben kiállították, emberelőnyét pedig gyorsan újabb gólra váltotta a Puskás Akadémia. A vendégek gyorsan szépítettek, és több szép támadást is vezettek a hajrában, 3-1-re azonban így is a Puskás Akadémia győzött.