Társoldalunk:

Bukarestben javított a Chelsea, Özil kincset ért az Arsenalnak

2013.10.01. 22:44

Két forduló után is hibátlan maradt a német Schalke, az angol Arsenal, illetve a spanyol Barcelona és Atlético Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Szalai Ádám csereként volt részese a németek diadalának, a meccset Greenpeace-aktivisták is megzavarták. A Dortmund egy sima hazai 3-0-lal javította első fordulóbeli botlását, csakúgy, mint a Chelsea, amely Bukarestben gurított négyet.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, E csoport:
Basel (svájci) - Schalke (német) 0-1 (0-0)
gól:
Draxler (54.)

Botrányosan kezdődött a keddi Basel-Schalke labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés, a találkozó 4. percében ugyanis négy Greenpeace-aktivista egy óriási transzparenst engedett le a stadion tetejéről tiltakozva a Gazprom cég (a német vendégcsapat főszponzora) sarkvidéki kutatásai miatt. Az öt perc kényszerszünet nem hajtotta meg túlzottan a játékosokat, igaza lett, Jens Kellernek, a németek edzője ugyanis úgy nyilatkozott, tökéletesen ismeri az ellenfelet, így nem okozhatnak számára a hazaiak meglepetést.

Szalai Ádám a kispadon kezdett ugyan, de Farfán sérülése miatt még az első félidő végén pályára lépett, gólt ugyanakkor az 54. percben Draxler szerzett, aki egy szöglet után 22 méterről volt eredményes (0-1). Győzelmével a német csapat százszázalékos maradt.

Steaua Bucuresti - Chelsea (angol) 0-4 (0-2)
gól:
Ramires (20., 55.), D. Georgievski (44., öngól), Lampard (90.)

Nem kezdődött túl jól a mérkőzés a Chelsea-nek, Fernando Torres ugyanis már a 11. percben térdsérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a játékos, helyére Samuel Eto'o állt be. Nem zavarodott meg a Chelsea, amely a 20. percben Ramires közeli lövésével szerzett vezetést, majd a félidő hajrájában Eto'o lövését Tatarusanu kapus védte, de a lendületből érkező Georgievski szinte a kezei közül bombázta saját kapujába.

4-0-ra nyert a Chelsea BukarestbenForrás: AFP/Daniel Mihailescu

A második félidőben ismét Ramires volt eredményes, az utolsó percben Lampard állította be a 0-4-es végeredményt. A győzelem igazolta José Mourinhót, aki az első fordulóban elszenvedett hazai vereség után azt mondta, nem történt semmi baj, majd idegenben javít csapata.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, F csoport:
Dortmund (német) - Marseille (francia) 3-0 (1-0)
gól:
Lewandowski (19., 80, a másodikat büntetőből), Reus (52.)

A nápolyi vereség után hazai környezetben mindenképpen javítani szeretett volna a tavalyi BL-döntős Dortmund, amely az első félidőben végig irányította is a csatát, és a 19. percben ez egészen pazar góllal szerzett vezetést.

Egy villámgyors, a végletekig kijátszott akciós során Mkitarjan, majd Durm volt a labda útja, és a pontos centerezésre Lewandowski tökéletesen érkezett (1-0). Az 52. percben Reus egy távoli szabadrúgásgóllal minden eldöntött, Lewandowski 80. percben szerzett büntetőjével csak még biztosabbá tette a sikert (3-0).

Arsenal (angol) - Napoli (olasz) 2-0 (2-0) - az élő közvetítés
London, Emirates-stadion
v: Milorad Mazic (szerb)
Arsenal: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs - Arteta, Flamini, Ramsey (Monreal, 88.)- Rosicky (Wilshere,
63.), Özil - Giroud
Napoli: Reina - Mesto, Raúl Albiol (F. Fernández, 83.), Britos, Zúniga - Behrami, Inler - Callejón (D. Zapata, 77.), Hamsík, Insigne - Pandev (Mertens, 61.)
gól: Özil (8.), Giroud (15.)

Álomszerűen kezdett az Arsenal, a 8. percben Ramsey jobbról tökéletesen passzolt középre, az érkező Özil pedig a 16-osról kapásból okos gólt lőtt (1-0). Hét perc múlva jött a következő, ezúttal Özil mehetett az alapvonalig akadálytalanul, centerezésére Giroud érkezett, és az ötösön két tétova védő közé belépve már 2-0-ra alakította az eredményt.

A második félidőben a Napoli hiába próbálkozott, az Arsenal taktikusan megtartotta előnyét.

Giroud szerete az Ágyúsok második góljátForrás: AFP/Adrian Dennis

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, G csoport:
Zenit (orosz) - Austria Wien (osztrák) 0-0
Szentpétervár, Petrovzskij-stadion, 20 ezer néző
v.: Aytekin (német)
Zenit: Lodigin - Anjukov (Criscito, 86.), Hubocan, Lombaerts, Smolinkov - Fajzulin, Witsel - Hulk, Satov (Sirokov, 50.), Danny - Kerzsakov (Arsavin, 65.)
Austria: Lindner - Koch, Ramsebner, Ortlechner, Suttner - Holland, Mader - Royer (Murg, 57.), Simkovic, Leovac (Okotie, 81.) - Hosiner (Kienast, 92.)
piros lap: Witsel (44., Zenit)

Porto (portugál) - Atlético Madrid (spanyol) 1-2 (1-0)
gól:
J. Martínez (16.), illetve Godín (58.), A. Turan (86.)

A csoport első, korai mérkőzésén az osztrák Austria Wien megszerezte első BL-pontját, miután gól nélküli döntetlenre végzett az egy félidőt emberhátrányban futballozó Zenit otthonában.

A csoport másik meccsen a Porto hiába szerzett vezetést már a 16. percben az Atlético Madrid ellen, a spanyol bajnokság százszázalékos együttese Godín és Arda Turan révén fordítani tudott, és a BL-ben is hibátlan még.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, H csoport:
Celtic Glasgow (skót) - Barcelona (spanyol) 0-1 (0-0)
gól:
Fábregas (76.)
piros lap: Brown (59.)

Ismét hihetetlen mérkőzést játszott egymással a Celtic és a Barcelona: a skótok egy éve 2-1-re nyertek otthon, ezúttal pedig tíz emberrel remekeltek a katalán együttes ellen.

Az első félidőben inkább a Barcelona játszott fölényben, a szünet után azonban ritmust váltottak a skótok, és ki tudja, mi lett volna, ha az 59. percben Brown nem dönt úgy, hogy az óriási lendülettel kiugró Neymart inkább fellöki, majd kicsit lábbal is megneveli.

A megfogyatkozott Celtic nem adta fel, a 73. percben előbb Víctor Valdés védte bravúrral Forrest közeli bombáját, majd a szöglet után a rosszul kimozduló kapus mellett Mulgrew fejelhetett, de a labda a bal kapufa mellett hagyta el a pályát.

És ami nem ment az egyik oldalon, összejött a másikon: a 76. percben az egy perccel korábban pályára lépő Alexis Sánchez első labdaérintésre tökéletes labdát varázsolt Fabregas fejére, aki estében a hosszú, bal sarokba fejelt (0-1).

A hajrában még Fraser Forster mutatott be három olyan bravúrt, amit ritkán látni, így a Celtic heroikus meccsen végül csupán 1-0-ra kapott ki.

Ajax Amsterdam (holland) - AC Milan (olasz) 1-1 (0-0)
gól:
Denswil (90.), illetve Balotelli (90+4., büntetőből)

A csoport másik mérkőzésén az Ajax a 90. percig izgalomban tartotta szurkolóit, végül úgy tűnt, Denswil révén sikerült kicsikarni az egygólos győzelmet az AC Milan ellen. Balotelli azonban máshogy gondolta, és a 94. percben egy tizenegyessel pontot mentett az olaszoknak.