Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb holland napilap, az Algemeen Dagblad több oldalon keresztül foglalkozik a péntek esti, a hollandok számára szinte már tét nélküli, magyarok elleni vb-selejtezővel, a középpontban pedig Robin van Persie áll, aki kisebb sérüléssel bajlódott, de sikerült rendbe hozni, így ő lesz az Oranje középcsatára.

Lehetne rosszabb is a holland győzelem szorzója

A szinte már tét nélküli kitétel arra vonatkozik, hogy bár a hollandok már kijutottak a vébére, viszont a FIFA-világranglistán jelenleg a kilencedik helyen állnak, márpedig a vb-csoportok sorsolásánál csak az első nyolcat emelik ki, így nem mindegy, mit játszik a csapat ellenünk, majd kedden Törökországban.

A holland lap a kezdőket is próbálta megtippelni, és a hazaiaknál egyedül a védelemben lehetnek kérdések, belül a De Vrij, Martins Indi vagy a Vlaar, Bruma páros kezdhet. A középpályán De Jong feladata lesz a védekezés, Van der Vaart és Strootman pedig jobbnál jobb labdákkal tömheti a Robben, Van Persie, Lens triót. A magyar csapat felállásánál a védelmet nem sikerült eltalálnia a cikk írójának, az ugyanis biztos, hogy nem Lipták lesz a balhátvéd, sokkal valószínűbb, hogy Kádár kerül a szélre, akit a cikkben Korcsmár párjaként belülre írtak.

Forrás: Algemeen Dagblad

Kádár nevét elírták, Káderként szerepel, Dzsudzsákot pedig szokatlan helyre, a két csatár mögé tették a hollandok a kezdőket ábrázoló grafikán, igaz, pár sorral lejjebb már valódi helyén, balszélsőként tüntették fel.

Van Persie nem csak felépülése miatt adott témát, hanem azért is, mert eddig 79 meccsen 38 gólt szerzett a holland válogatottban, és már csak kettővel van elmaradva a rekorder, Patrick Kluivert mögött. Az Algemeen Dagblad összeszedte, hogy a legerősebb csapatok közül ki áll a legjobban a válogatottban elért gólokat tekintve, és a listát Pelé vezeti, aki 92 meccsen 77 találatot szerzett a brazil csapatban. Ha a magyar futball ott tartana, ahol pár évtizeddel ezelőtt tartott, akkor nem Pelé lett volna a lista élén, Puskás Ferenc ugyanis Pelét is lepipálja, 85 válogatott meccsen 84 gólt jegyzett.

A péntek esti meccset szinte biztos, hogy fedett pályán játsszák a csapatot, az Amsterdam ArenA teteje ugyanis behúzható, és már a csütörtöki edzésen is be volt húzva a tető, péntek reggel óta pedig folyamatosan szakad az eső. A mérkőzés 20.30-kor kezdődik, a játékvezető az angol Martin Atkinson lesz.

A várható kezdőcsapatok az Algemeen Dagblad szerint:
Hollandia: Vorm, Janmaat, De Vrij (Bruma), Martins Indi (Vlaar), Blind - Van der Vaart, De Jong, Strootman - Robben, Van Persie, Lens.
Magyarország: Bogdán - Vanczák, Korcsmár, Lipták, Kádár - Koman, Varga, Hajnal, Dzsudzsák - Böde, Németh K.