Vágólapra másolva!
Az olasz és a holland után újabb négy európai válogatott biztosíthatja be részvételét a 2014-es foci-vb-re. Pénteken a belgáknak egy horvátországi iksz kell, a németeknek és a svájciaknak elég az íreket, illetve az albánokat megverniük. Az oroszok révbe éréséhez viszont egy portugál zakó is szükséges hazai pályán. Angliára sorsdöntő rangadó vár Londonban.

A négy együttes egyike az A csoport élén ötpontos előnnyel álló Belgium lehet, mely már egy horvátországi döntetlennel kijut a vb-re. A világversenyen tíz éve nem szereplő belgák korábban oda-vissza verték a szerbeket, és csak a horvátok elleni iksszel vesztettek pontokat a csoportban. Ebben a hatosban a horvátok másodiknál rosszabb helyen már nem végezhetnek.

Szintén öt ponttal vezeti csoportját a német és a svájci csapat, esetükben akár még egy vereség is vb-részvételt érhet, ugyanakkor a biztos továbbjutáshoz győzniük kell a játéknapon, előbbinek Írország, utóbbinak pedig Albánia ellen. A németek csoportjában már a második hely is eldőlhet pénteken, amennyiben a svédek legyőzik a vendég Ausztriát.

Özilék várhatóan hozzák a hiányzó három pontot Forrás: AFP/Picture-Alliance

Oroszország válogatottja szintén vb-résztvevő lehet, ehhez azonban nem elég nyernie Luxemburgban, az is kell hozzá, hogy a második portugálok kikapjanak hazai pályán Izraeltől. Amennyiben Portugália legalább egy pontot szerez, akkor pótselejtezős helye már biztos.

Európában lesz egy olyan rangadó is, ami nem közvetlenül dönt a vb-re jutásról, mégis kulcsfontosságú: a H csoport élén álló Anglia az őt üldöző Montenegrót fogadja.

Dél-Amerikából az éppen egymással mérkőző Kolumbia és Chile juthat ki a vb-re. Előbbinek legalább egy pontot kell ehhez szereznie, de akár vereség esetén is révbe érhet, amennyiben nem döntetlennel zárul az Ecuador-Uruguay összecsapás. Chile csak győzelemmel válhat már most vb-indulóvá.

A péntek esti európai vb-selejtezők:

A csoport:
Horvátország-Belgium, Zágráb 18.00
Wales-Macedónia, Cardiff 20.45

A csoport állása:
1. Belgium 22 pont/8 mérkőzés, 2. Horvátország 17/8, 3. Szerbia 11/9, 4. Skócia 8/9, 5. Macedónia 7/8, 6. Wales 6/8

B csoport:
Örményország-Bulgária, Jereván 17.00
Málta-Csehország, Ta'Qali 19.30
Dánia-Olaszország, Koppenhága 20.15

A csoport állása:
1. (és kijutott) Olaszország 20 pont/8 mérkőzés, 2. Bulgária 13/8, 3. Dánia 12/8, 4. Csehország 9/8 (8-8), 5. Örményország 9/8 (8-10), 6. Málta 3/8

C csoport:
Feröer-szigetek - Kazahsztán, Torshavn 19.00
Németország-Írország, Köln 20.45
Svédország-Ausztria, Solna 20.45

A csoport állása:
1. Németország 22 pont/8 mérkőzés, 2. Svédország 17/8, 3. Ausztria 14/8, 4. Írország 11/8, 5. Kazahsztán 4/8, 6. Feröer-szigetek 0/8

D csoport:
Hollandia-MAGYARORSZÁG, Amszterdam 20.30
Andorra-Románia, Andorra La Vella 20.30
Észtország-Törökország, Tallinn 20.30

A csoport állása:
1. Hollandia 8/22 pont - már kijutott, 2. Magyarország 8/14, 3. Törökország 8/13, 4. Románia 8/13,
5. Észtország 8/7, 6. Andorra 8/0

E csoport:
Albánia-Svájc, Tirana 20.30
Izland-Ciprus, Reykjavik 20.45
Szlovénia-Norvégia, Maribor 20.45

A csoport állása:
1. Svájc 18 pont/8 mérkőzés, 2. Izland 13/8, 3. Szlovénia 12/8, 4. Norvégia 11/8, 5. Albánia 10/8, 6. Ciprus 4/8

F csoport:
Azerbajdzsán - Észak-Írország, Baku 18.00
Luxemburg-Oroszország, Luxembourg 20.30
Portugália-Izrael, Lisszabon 21.45

A csoport állása:
1. Oroszország 18 pont/8 mérkőzés, 2. Portugália 17/8, 3. Izrael 12/8, 4. Észak-Írország 6/8 (8-14), 5. Luxemburg 6/8 (7-19), 6. Azerbajdzsán 5/8

G csoport:
Litvánia-Lettország, Vilnius 17.30
Bosznia-Hercegovina - Liechtenstein, Zenica 20.00
Görögország-Szlovákia, Pireusz 20.45

A csoport állása:
1. Bosznia-Hercegovina 19 pont/8 mérkőzés (25-5), 2. Görögország 19/8 (9-4), 3. Szlovákia 12/8, 4. Litvánia 8/8, 5. Lettország 7/8, 6. Liechtenstein 2/8

H csoport:
Moldova-San Marino, Chisinau 18.00
Ukrajna-Lengyelország, Harkiv 20.00
Anglia-Montenegró, London 21.00

A csoport állása:
1. Anglia 16 pont/8 mérkőzés, 2. Ukrajna 15/8 (19-4), 3. Montenegró 15/8 (15-8), 4. Lengyelország 13/8, 5. Moldova 5/8, 6. San Marino 0/8

I csoport:
Spanyolország-Fehéroroszország, Palma de Mallorca 21.30

A csoport állása:
1. Spanyolország 14 pont/6 mérkőzés (10-2), 2. Franciaország 14/7 (12-6), 3. Finnország 9/7, 4. Grúzia 5/7, 5. Fehéroroszország 4/7

Dél-amerikai vb-selejtezők:

Venezuela-Paraguay, San Cristobal 22.30
Kolumbia-Chile, Barranquilla 23.00
Ecuador-Uruguay, Quito 23.00
szombat:
Argentína-Peru, Buenos Aires 1.00

Az állás:
1. (és kijutott) Argentína 29 pont/14 mérkőzés, 2. Kolumbia 26/14, 3. Chile 24/14, 4. Ecuador 22/14 (18-14), 5. Uruguay 22/14 (22-22), 6. Venezuela 19/15, 7. Peru 14/14, 8. Bolívia 11/15 (16-29), 9. Paraguay 11/14 (15-28)