Vágólapra másolva!
Gert Heerkes lett a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója, miután a posztot eddig betöltő Szalai László a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzésének irányításáért lett felelős.

A Budapest Honvéd futballakadémiájának új szakmai igazgatója november 1-vel veszi át a munkát. A 47 éves Heerkes többek között a Willem II és a Heracles Almelo vezetőedzője is volt, dolgozott a Heerenveen pályaedzőjeként, és ő irányította a csapat akadémiai programját is. Legutóbb a másodosztályú SC Veendam együttesénél dolgozott.

A szakember 2014. június 30-ig kötelezte el magát a Budapest Honvéd FC Magyar Futball Akadémiájánál.