Vágólapra másolva!
Végérvényesen lezárná válogatottsági ügyét Diego Costa, az Atlético Madrid brazil születésű csatára: levélben jelezte a Brazil Labdarúgó Szövetségnek, hogy a spanyol nemzeti csapatot választja.

A 25 éves játékos már korábban is kijelentette, hogy választott hazájának válogatottjában kíván játszani, ha a szövetségi kapitány számít rá.

A Primera División góllistáját jelenleg 11 találattal vezető támadó a brazil szövetség főtitkárának, Julio Cesar Avelladának írt egy hivatalos levelet, amelyben jelzi, hogy a spanyol csapat rendelkezésére áll, míg Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitányt arról tájékoztatta, hogy igény esetén szívesen lenne kerettag.

Costának azért kellett ismét színt vallania, mert a múlt héten Luiz Felipe Scolari, a jövőre vb-házigazda brazilok szövetségi kapitánya bejelentette: kipróbálná a novemberi, Honduras és Chile elleni két barátságos mérkőzésen. A futballista márciusban két barátságos meccsen játszott a brazil csapatban, de a júniusi Konföderációs Kupára nem kapott meghívót.

A spanyolok legközelebb november 19-én lépnek pályára, Johannesburgban látja őket vendégül a dél-afrikai együttes. A kettős állampolgár Costa 2006 óta játszik Európában, és 2007-ben költözött Spanyolországba.