Vágólapra másolva!
Messi újabb sérülésének nincs köze a korábbiakhoz, ám tény, hogy az idén már ötödször írta ki a doktor. Gerardo Martino edző beszélgetne is vele, a rehabilitációja második felére pedig hazaküldik Argentínába.

Könnyen lehet, hogy Lionel Messi már nem léphet pályára 2013-ban: vasárnap este, a Betis elleni, 4-1-re megnyert bajnokin részleges combizomszakadást szenvedett a bal lábában. A Barcelona úgy számol, hat-nyolc hétig nem focizhat.

Pedig nem volna eseménytelen az év végi hajrá: a Barcelona nyolc tétmeccset játszik még (közte két BL-találkozót), míg az argentin válogatott két barátságos meccsen lép majd pályára.

Messi 26 éves, és úgy tűnik, egyre gyakrabban hátráltatják kisebb-nagyobb sérülések. Az előző idény végén a BL egyenes kieséses szakasza előtt hagyott ki egy hónapot, a naptári évet tekintve pedig ötödször sérült meg.

Messi sérülései 2013-ban

Combizomhúzódás, november 10-től – ???
Combizomhúzódás, szeptember 29. – október 18.
Térdszalagsérülés, augusztus 22–27.
Combizomhúzódás, május 12. – június 01.
Vádlihúzódás, április 4–9.

Mintha Messi izomzata nem bírná a sűrű versenynaptárral járó extra terhelést, épp ezért csapattársa, Cesc Fabregas arra kérte, ne sürgesse a visszatérést, mert csak ártana magának, ha nem százszázalékosan kezdene ismét focizni.

"Velem történt már hasonló, elég rosszul érintett" – emlékezett a korábbi Arsenal-játékos az Independenten. "Először azt hittem, már rendben vagyok, pedig nem. Ki kellett hagynom pár meccset, csalódott voltam, de még mindig a Barcánál vagyok, és fejlődhetek tovább. Messinek idő kell, és teljes gyógyulás, hogy a robbanékonysága érvényesülhessen."

Messi esetében az elmúlt években hozzászoktunk a döbbenetesen magas gólterméshez is, idén március 30-án például sorozatban a 19. ligameccsén is betalált, ezzel az első focista lett Spanyolországban, aki sorban minden ellenfélnek gólt lő a bajnokságban. A széria végül 21 meccsesre nyúlt, és mi más vetett volna véget neki, mint egy sérülés, melyet az Atlético Madrid ellen szenvedett el.

Forrás: AFP/Josep Lago

Ezúttal viszont öt bajnoki óta nem talált a hálóba, úgy tűnik, a rendszeres sérülések még az ő játékán is nyomot hagytak. Ennek azonban inkább lelki, mint fizikális okai lehetnek.

"A mostani sérülésnek nincs köze a korábbiakhoz, mivel most a bal lába húzódott meg" – hívta fel a figyelmet Gerardo Martino, ugyanakkor elismerte: "Beszélnünk kell Leóval, mert rövid idő alatt már harmadszor sérül meg, így most nyilvánvalóan ez kavarog a fejében."

A lelki egyensúly helyreállításának igényére utalhat az is, hogy az argentin klasszis otthon, Buenos Airesben tölti majd a rehabilitációja második felét.

Az első hírek alapján ugyanakkor az említett hat-nyolc hétnél jóval tovább is tarthat a gyógyulása, ha a Barca a tökéletes felépülés mellett dönt.

Az argentin válogatott a 2006-os vb előtt nélkülözte két hónapig Forrás: AFP/Daniel Garcia

"Sosem jó, ha egy játékos megsérül, főleg, ha Lionel Messinek hívják" – jelentette ki Andoni Zubizarreta, a Barca sportigazgatója. "Nem sürgethetjük a visszatérését."

Egyelőre nem égető a klub helyzete: az egyre jobban beilleszkedő Neymarral biztosan vezet a bajnokságban, Alexis Sánchez és Pedro is formában van, és Fabregas, Andés Iniesta és Xavi is képes mozgatni a csapatot. A BL csoportjából már túljutott a csapat, a nyolcaddöntőket pedig csak február második felében rendezik.

A legfontosabb kérdésre viszont egyelőre alighanem senki nem tudja a választ: befolyásolják-e Messi további karrierjét az állandósuló sérülései, esetleg egyéni módon kell-e figyelni a továbbiakban a regenerálódására?