Vágólapra másolva!
Roberto Di Matteo ugyan már egy éve nem a Chelsea vezetőedzője, de miután nem tudott megegyezni Roman Abramovics tulajdonossal a válás feltételeiről, még mindig heti 130 ezer fontos (45 millió forint) fizetést kap.

Di Matteo 2012 márciusában vette át a Chelsea irányítását, miután a klub felbontotta a portugál André Villas-Boas szerződését. Az olasz szakember vezetésével a Chelsea nemcsak az FA-kupát nyerte meg (a Liverpool 2-1-re legyőzésével), de a Bajnokok Ligáját is, amelynek döntőjében a Bayern Münchent tizenegyes-párbajban verte.

Ugyan szerződését két évvel meghosszabbították, a gyenge szereplés miatt tavaly novemberben távoznia kellett. Di Matteo azonban nem tudott egyezségre jutni Roman Abramovics tulajdonossal, így már közel hétmillió fontot (2,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy nem fogadta el más csapatok ajánlatát, csak felveszi a fizetését. Miután szerződése 2014 nyaráig szól, nem szívesen menne olyan helyre dolgozni, ahol kevesebb pénzt kínálnak neki.

Pedig a Daily Mail szerint ő az egyik esélyes a Fulham kispadjára. A kiesőhelyen lévő londoni együttestől várhatóan menesztik Martin Jolt, utódként pedig Di Matteo, illetve egy másik korábbi Chelsea-játékos, a Dinamo Moszkvát irányító Dan Petrescu neve merült fel.