Vágólapra másolva!
A holland Voetbal International úgy értesült, hogy az új szövetségi kapitányt kereső Magyar Labdarúgó Szövetség felvette a kapcsolatot Fred Ruttennel.

"Magyarország a nagy lehetőségek országa, rengeteg tehetség van" - nyilatkozta a lapnak a holland edző, aki remek opciónak nevezte a magyar kispadot.

Rutten korábban a Twentét (1999-2001 és 2006-2008), a Schalkét (2008-2009), a PSV-t (2009-2012) és Vitesse-t (2012-13) irányította.

A Vitesse együttesével idén a 4. helyen végzett, majd a szezon végén távozott. A családjával közösen úgy döntött, hogy január 1-től hamarabb nem áll újra munkába, ezért az AZ és a Nürnberg ajánlatát is elutasította.

Forrás: AFP/RIA Novosti

Az 50 éves tréner elsőként a Twenténél volt vezetőedző, 2001-ben megnyerte vele a holland kupát. Öt évig volt másodedző a PSV-nél, majd visszatért a Twentéhez, mellyel 2007-ben a negyedik helyen végzett. Ekkor több fórumon is az év edzőjének választották Hollandiában, elsősorban csapata bátor támadófocija miatt.

A Schalke együttesénél nem töltötte ki szerződését, 2009 márciusában 11 hónap után menesztették a gyenge eredmények miatt.

A PSV-vel 2010-ben és 2011-ben is harmadik lett, így nem tudta a BL-be juttatni Dzsudzsák Balázs akkori csapatát. A magyar szélső 2009 áprilisától 2011 nyaráig volt Rutten játékosa.