Vágólapra másolva!

Barca-nevelés köpött bele az Arsenal levesébe

A kiesés ellen küzdő Fulham zsinórban hat vereség után tudott újra pontokat szerezni a Premier League-ben, miután hazai pályán legyőzte az Aston Villát. Az éllovas Arsenal csak döntetlenre végzett az Everton ellen, igaz, így is öt pont az előnye.

Az Everton a hétközi fordulóban az Old Traffordon győzött a Manchester United ellen, és a listavezető Arsenal sem mehetett biztosra ellene. Az első félidőben a liverpooliak kapusa, Tim Howard volt a főszereplő, aki Giroud és Ramsey helyzeténél is bravúros védést mutatott be.

A szünet után Cazorla fejese akár veszélyes is lehetett volna, de pont Howard kezében landolt, a másik oldalon pedig Szczesny repült, hogy kitolja Pienaar szabadrúgását. A gólnélküliség végül a 80. percben tört meg, amikor Walcott lekészítette a labdát Özilnek, aki a léc alá vágta azt.

Az előny azonban csak négy percig tartott, mert a Barcelonától kölcsönkapott Deulofeu Szczesny szeme közé bikázta a labdát. A hátralévő időben még Flamininek és Lukakunak is volt helyzete, vagyis ide is, oda is eldőlhetett volna a meccs, a slusszpoén pedig Giroud-é lehetett volna, de a hosszabbításban a lécet találta el.


Premier League, 15. forduló:

Fulham - Aston Villa 2-0 (2-0)
gól: Sidwell (21.), Berbatov (30. - büntetőből)

Arsenal - Everton 1-1 (0-0)
gól: Özil (80.), illetve Deulofeu (84.)

hétfőn játsszák:
Swansea City - Hull City 21.00

A tabella:
1. Arsenal 15 30-11 35 pont
2. Liverpool 15 34-18 30
3. Chelsea 15 30-17 30
4. Manchester City 15 41-15 29
5. Everton 15 23-14 28
6. Tottenham Hotspur 15 15-16 27
7. Newcastle United 15 20-21 26
8. Southampton 15 19-14 23
9. Manchester United 15 22-19 22
10. Aston Villa 15 16-18 19
11. Swansea City 14 20-19 18
12. Stoke City 15 15-20 17
13. Hull City 14 12-18 17
14. Norwich City 15 14-28 17
15. West Bromwich Albion 15 17-21 15
16. Cardiff City 15 11-22 14
17. West Ham United 15 13-19 13
18. Fulham 15 14-26 13
19. Crystal Palace 15 10-22 13
20. Sunderland 15 12-30 8