Vágólapra másolva!
A Schalke otthon 2-0-ra legyőzte a Baselt, így a svájciakat megelőzve csoportmásodikként továbbjutott a Bajnokok Ligája E csoportjából. Szalai Ádám a 31. percben állt be csereként. Az F csoportban mindhárom sztárcsapat 12 pontot szerzett, de az egymás elleni eredmények az Arsenalt 2-0-ra mindhiába legyőző Napoli számára kedvezőtlenek voltak, a legutóbbi BL-döntős Dortmund a 87. percben lőtte be a továbbjutást érő gólt Marseille-ben. A Zenitnek az is belefért, hogy 4-1-re elhasaljon Bécsben, a Portónak nyernie kellett volna a csoportelső Atlético otthonában, de ez nem jött össze (2-0), így marad az EL. Az Ajax nem tudta kihasználni az emberelőnyt a Milan otthonában (0-0), így csak harmadik lett, a Barca Neymar-triplával varázsolt a Celtic ellen (6-1).

A BL-szerda rögtön egy nagy meglepetéssel kezdődött, a keddről a havazás miatt elhalasztott Galatasaray-Juventus meccset délután fejezték be, és a törökök Wesley Sneijder góljával 1-0-ra győztek, kiejtve ezzel a Zebrákat.

Az esti meccsek előtt a Schalke, a Napoli, a Porto és az Ajax is úgy állt a harmadik helyen a csoportjában, hogy még volt esélye a nyolcaddöntő kivívására.

Percről percre

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, E csoport:
FC Schalke 04 (német) - FC Basel (svájci) 2-0 (0-0)
gól: Draxler (51.), Matip (57.)
kiállítva: Ivanov (31., Basel)

Chelsea (angol) - Steaua Bucuresti (román) 1-0 (1-0)
gól: Ba (10.)

A csoport végeredménye:
1. Chelsea 12 pont
2. FC Schalke 04 10
3. FC Basel 8
4. Steaua Bucuresti 3

Az E csoportban a Schalkénak a saját kezében volt a sorsa, egyszerűen csak nyernie kellett a Basel ellen. Szalai Ádám rajongói nem örülhettek, hiszen a csatár nem került be a kezdőbe, ráadásul a meccs előtt Ottmar Hitzfeld svájci kapitány azt mondta róla, hogy jó játékosnak tartja ugyan, de a tudása nem éri el a sérült Klaas-Jan Huntelaarét.

Érdekes, hogy nem is egy igazi támadót, hanem a középpályás Kevin-Prince Boatenget küldte előre Jens Keller edző. Aztán mégiscsak hamar eljött Szalai ideje, hiszen a 31. percben becserélték, sőt róla állították ki a baseles Ivanovot. A zárókör előtt mínusz kettős gólkülönbséggel bíró németek a második játékrész hatodik percében szereztek vezetést Draxler góljával, a 20 éves német Farfán jobb oldali beadását váltotta gólra hat méterről. Újabb hat perc után Matip lőtt nagy-nagy lesgólt, az olasz bírók mégis megadták.

Eközben a Chelsea Demba Ba 10. percben – egy csúsztatás után közelről – szerzett góljával vezetett a Steaua ellen, a londoniak az 1-0-s győzelemmel be is biztosították a csoportelsőséget.

F csoport:
Olympique Marseille (francia) - Borussia Dortmund (német) 1-2 (1-1)
gól: Diawara (14.), illetve Lewandowski (4.), Grosskreutz (87.)
kiállítva: Payet (34., Olympique Marseille)

Napoli (olasz) - Arsenal (angol) 2-0 (0-0)
gól: Higuaín (73.), Callejón (93.)
kiállítva: Arteta (76., Arsenal)

A csoport végeredménye:
1. Borussia Dortmund 12 pont (11-6)
2. Arsenal 12 (8-5)
3. Napoli 12 (10-9)
4. Olympique Marseille 0

Az F csoportban a Dortmund számára minden adott volt a győzelemhez, a marseille-i meccsen a németek már a negyedik percben vezetéshez jutottak Lewandowski perdítésével. Igaz, a játéknap előtt nullapontos OM tíz perccel később Diawara üres kapus fejesével egyenlített, a BVB újabb esélyt kapott, hiszen Payet kiállításával a németek emberelőnybe kerültek.

Nem csoda, hogy Higuaín elsírta magát – 12 pont is kevés volt a Napoli továbbjutásához Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Nem tudni, hogy Nápolyban tudtak-e az 1-1-es részeredményről, az exrealos Higuaín mindenesetre vezetést szerzett az olaszoknak: védőjéről szépen lefordulva 15 méterről laposan lőtt a kapuba. Örültek a nápolyiak, de a 87. percben lefagyott a szájukról a mosoly, hiszen ekkor Grosskreutz – egy elvetődős, csavart lökettel – továbblőtte a legutóbbi BL-döntőst.

Callejón – Arteta kiállítása után immáron emberelőnyben – hiába duplázta meg a Napoli előnyét a 93. percben, ez kevés volt, az Arsenal pedig az egymás elleni kedvező eredményeknek köszönheti, hogy versenyben maradt a BL-ben.

G csoport:
Austria Wien (osztrák) - Zenit (orosz) 4-1 (1-1)
gól: Hosiner (44., 51.), Jun (48.), Kienast (93.), illetve Kerzsakov (35.)

Atlético Madrid (spanyol) - FC Porto (portugál) 2-0 (2-0)
gól: Raúl García (14.), Diego Costa (37.)

A csoport végeredménye:
1. Atlético Madrid 16 pont
2. Zenit 6
3. FC Porto 5
4. Austria Wien 5

A G csoportban a Zenitnél tudták, ha nyernek Bécsben, megvan a továbbjutás. A vezetés össze is jött a 35. percben, a lelkes osztrákok azonban a 44. és az 51. perc közötti három góllal fordítani tudtak, sőt később egy negyediket is berámoltak.

Az oroszok nagy-nagy szerencséje, hogy az Atlético nem hagyta nyerni a Portót Madridban (Raúl Garcia és Diego Costa voltak a hazai gólszerzők), így a Zenit a csúnya vereséggel is továbbment. Az Atlético csoportelső, a Porto az Európa Ligában vigasztalódhat, a bécsiek meg örülhetnek, hogy a végén egy meccs alatt több pontot szereztek, mint addig összesen.

H csoport:
AC Milan (olasz) - Ajax Amsterdam (holland) 0-0
kiállítva: Montolivo (22., AC Milan)

FC Barcelona (spanyol) - Celtic (skót) 6-1 (3-0)
gól: Piqué (7.), Pedro (40.), Neymar (45., 48., 58.), Tello (72.), illetve Szamarasz (88.)

A csoport végeredménye:
1. FC Barcelona 13 pont
2. AC Milan 9
3. Ajax Amsterdam 8
4. Celtic Glasgow 3

A H csoportban a már korábban továbbjutott Barca legalább annyira komolyan vette a Celtic elleni meccset, mint a hollandok a magyarok ellenit, hiszen a szünetben már 3-0-ra vezetett Piqué (7. perc), Pedro (40.) és Neymar (45.) góljaival. A brazil cselkirály a második félidőben továbbra is nagy kedvvel focizott, a 48. és az 58. percben is betalált, így klasszikus mesterhármast ért el. De még ez sem volt elég, mert Tello a 72. percben belőtte a hatodik Barca-gólt. A Jézusra hajazó Szamarasz a 88. percben azért szépíteni tudott.

Sokan várták a Milan-Ajax rangadót, amely brusztolós focit és 0-0-s végeredményt hozott. Az Ajax a 22. perctől emberelőnyben játszott, de a még ekkor is jól záró milánói védelmet nem tudta feltörni. A holland csapat egy gólra volt csak a továbbjutástól, sok helyzetet kidolgozott, de nem tudott hálót zörgetni, így csoportharmadikként kénytelen beérni az Európa Ligával.