Vágólapra másolva!
Torghelle Sándor szerint egyetlen olyan típusú csatár sincs a magyar labdarúgó-bajnokságban, mint amilyen ő, derült ki a Csakfoci.hu oldalnak adott interjúból. A Videotontól elküldött csatár úgy érzi, a magyar bírók utaznak rá, és nem hiszi, hogy lesz még válogatott, mert 32 évesen már nem neki kell megoldania a magyar futball gondjait.

Torghelle Sándortól november közepén köszönt el a Videoton, és azóta nem derült ki, hol folytatja, bár abban már biztos, hogy nem igazol külföldre.

"Nekem és a családomnak is fontos, hogy Pesten vagy Pest közelében maradjunk. Ha ezt nézzük, akkor kizárásos alapon marad az MTK és az Újpest" - mondta a csatár, aki kizárta a lehetőséget, hogy visszatérjen nevelőegyesületéhez, mert "a Honvéd tulajdonosa olyasmivel vádolt, amikor Kispestről a Videotonhoz igazoltam, ami nem igaz".

Torghelle úgy nyilatkozott, azért jött el a Videotontól, mert nem tetszett neki, hogy csak harmadik számú csatárként számolnak vele, és úgy érezte, jogtalanul van előtte egy játékos, amit nem tudott elfogadni.

A negyvenkétszeres válogatott támadó a Videoton jelenlegi edzőjéről, José Gomesről azt mondta, ő egy nyugodtabb edző, akinek más elképzelései vannak a labdarúgásról. Elődjét, a csapatot az Európa Liga csoportkörébe juttató Paulo Sousát pedig úgy jellemezte: tudta motiválni a játékosokat, jól nyúlt hozzájuk, és a legnagyobb különbség Gomeshez képest, hogy ő eredményes volt.

"Van egy elképzelése arról, hogy kiket favorizál a csapaton belül és sajnos lehet, hogy ezek a játékosok nem alkalmasak a feladatok megoldására. Itt főleg azokról van szó, akiket ő hozott Fehérvárra. Persze nem biztos, hogy igazam van, de nekem ez az érzésem" - magyarázta Torghelle, amikor arról kérdezték, mi lehet az oka, hogy Gomessel már Magyar Kupa-elődöntőt, Ligakupa-döntőt és EL-selejtezőt is elbukott a Videoton. Ennek ellenére úgy érzi, a Vidi lesz a bajnok, és biztos benne, hohy nagy változások lesznek a téli szünetben.

A korábban Angliában, Görögországban és Németországban is légióskodó csatár úgy érzi, az NB I-es mezőny több mint felénél beférne a kezdőbe. "Ha az NB I-et nézzük, akkor továbbra is tartom, hogy ott vagyok a legjobb három magyar csatár között, és azt is, hogy egyetlen egy ilyen stílusú támadó sincs a magyar bajnokságban, mint amilyen én vagyok" - tette hozzá Torghelle, aki büszke arra, hogy minden szurkolótáborból kiváltott valami reakciót, és úgy érzi, azok vannak többen, akik szeretik.

Ez a bírókra már nem igaz, mert kifejezetten rossznak nevezte a viszonyát a magyar játékvezetőkkel. "Folyamatosan utaznak rám, biztos vagyok benne, hogy összeülnek és fenik a fogukat Torghelle Sanyira. Vannak olyan játékosok, akik többet megengedhetnek maguknak, nekem már semmit nem néznek el".

Torghelle 2010 óta nem volt válogatott, és azt hallotta, hogy Egervári Sándor az emberi tulajdonságai miatt nem számított rá. "Bodnár Lacival, Huszti Szabival és Juhász Rolival nagyon jóban voltunk és most is jóban vagyunk. Egervári állítólag szét akarta robbantani ezt a brigádot. Azt nem tudom, hogy miért? Az MTK-nál eltöltött időszakom alapján azt gondoltam, hogy jóban vagyunk."

Torghelle biztos benne, hogy a válogatottságot még korábban lemondó Huszti Szabolcs nem fog visszatérni a csapathoz, és úgy látja, ő sem lesz már válogatott. "32 éves vagyok, a magyar foci gondjait már nem Torghellének kell megoldania. Nekem jó lenne, ha kapnék még pár meccset, de a válogatottnak már nem biztos."

Ha rajta múlna, akkor külföldi kapitányt hozna, aki ért a szakmához és azt is tudja, hogy kell felépíteni a struktúrát az alapoktól kezdve. Elismerte, ha nincs a németeknek lőtt két gólja a 2004-es Eb előtti barátságos meccsen, akkor nem itt tartana. "Kevés játékos van a világon, aki a németeknek két gólt rúg. A lefújás után már biztos voltam benne, hogy eladtam magam."

Két-három évet még érez magában, és edző nem akar lenni, mert az nem érdekli. Inkább vezetőként tudja magát elképzelni, szívesen lenne második ember egy klubnál.