Vágólapra másolva!
A svájci Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását, és a címvédő Bayern Münchennek nem lesz könnyű dolga, ugyanis az angol listavezető Arsenalt kapta. A másik slágermeccs a Manchester City és a Barcelona összecsapása lesz.

A mostani mezőnyben hét korábbi győztes található, közülük csak a Milan került a második kalapba. A legjobb tizenhat közé négy-négy angol és német, három spanyol, valamint egy-egy görög, francia, török, olasz és orosz került.

A sorsolásnál az volt az elv, hogy azonos országbeliek nem kerülhetnek össze, és azok sem, akik a csoportkörben egy négyesben voltak.

A májusi döntőt Lisszabonban rendezik, a finálé nagyköveteként pedig a korábbi százhuszonhétszeres portugál válogatott Luis Figo segédkezett a sorsolásnál, aki 2002-ben a Reallal nyert BL-t. Figo korábbi csapata nem panaszkodhat, mivel a német Schalkét kapta, amely elég hullámzóan szerepel a német bajnokságban. A meccs pikáns lesz Szalai Ádám, a németek magyar csatára számára, aki éveket húzott le a Realnál.

Szintén kedvezett a sorsolás, a Manchester Unitednek, amely Megyeri Balázs csapatával, az Olimpiakosszal találkozik majd. A legnehezebb dolga a címvédő Bayernnek és a Barcelonának lesz, a bajorok visszakapták az Arsenalt, amelyet tavaly a 16 között idegenben rúgott góllal búcsúztattak, a katalánok pedig a Manchester Cityvel játszanak, amely először jutott el az egyenes kieséses szakaszig a BL-ben.

José Mourinho is örülhet, ugyanis kétszer is összefuthat majd egyik kedvenc játékosával, Didier Drogbával, aki a Galatasaray csatáraként meleg perceket okozhat majd annak a csapatnak, amelynek 2012-ben BL-t nyert. A hétszeres győztes Milan nagyon gyenge szezont fut a bajnokságban, de az előző idényben is tavaszra támadt fel Massimilano Allegeri csapata, ha ez most is így lesz, akkor a Diego Simeone keze alatt nagyon stílusos és jó focit játszó Atléticóval óriási csatát vívhatnak majd az olaszok.

A májusban a Bayernnel döntőt játszó Dortmudnak alighanem nehezebb volt továbbjutni az Arsenal és Dortmund fémjelezte halálcsoportból, mint amilyen kihívást jelent majd a csoportkörből mindössze hat ponttal továbbevicklő Zenit kiejtése.

A nyolcaddöntő párosítása:
Manchester City (angol) - FC Barcelona (spanyol)
Olimpiakosz (görög) - Manchester United (angol)
AC Milan (olasz) - Atlético Madrid (spanyol)
Bayer Leverkusen (német) - PSG (francia)
Galatasaray (török) - Chelsea (angol)
Schalke 04 (német) - Real Madrid (spanyol)
Zenit (orosz) - Borussia Dortmund (német)
Arsenal (angol) - Bayern München (német)

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 18-19-én és február 25-26-án, a visszavágókat pedig március 11-12-én és március 18-19-én rendezik. A sorozat döntőjére május 24-én, Lisszabonban kerül sor.