Vágólapra másolva!
Az Újpest FC tulajdonosának apja, Roland Duchatelet megvette az angol másodosztályban szereplő Charltont.

A Mirror azt írja, a belga milliárdos csökkentett áron, 14 millió fontért (átszámítva 5 milliárd forintért) vette meg a Championshipben 19. helyen álló klubot.

A Charlton vészhelyzetben volt, miután a korábbi tulajdonos, a londoni ingatlanfejlesztő Kevin Cash bejelentette, hogy nem tesz több pénzt a klubba.

A belga politikában is aktív Duchatelet 2011 óta a Standard Liege-nek is a tulajdonosa. A csapat játékosainak kiárusítása miatt a Standard-szurkolók a pályára történő berohanásokkal és utcai tüntetésekkel próbálták meg nyomás alá helyezni. A haragjukat csillapította, hogy a Standard a belga által hozott izraeli edzővel, Guy Luzonnal a bajnokság élén zárta az őszi idényt.

Duchatelet fia, Roderick Duchatelet 2011 októberében vette meg az Újpestet, mely 2012-ben a 13., 2013-ban a 9. helyen zárt az NB I-ben. Az újpesti tulajdonost apjához hasonló támadások érik, miután rengeteg külföldi focistát hozott a csapatba, eközben a klubhoz kötődő játékosok közül Szélesi Zoltánt kirakta a keretből, Vermes Krisztiánra nem számít, de a nyáron lejáró szerződésű Kabát Péter és Balajcza Szabolcs sorsa is kérdéses.