Vágólapra másolva!
Urbán Flórián nem hívná fel még egyszer Huszti Szabolcsot Pintér Attila helyében, Dzsudzsák Balázsnak pedig szerinte ismét olyan alázatosnak kell lennie, mint amilyen korábban volt, különben az új szövetségi kapitány el fogja küldeni a válogatottól.

Urbán Flórián, a Vecsés vezetőedzője a Digi Sport Reggeli start című adásában mondta el a véleményét arról, hogy Pintér Attila szövetségi kapitány egyszer már hívta Huszti Szabolcsot, hogy térjen vissza a válogatottba, és bár a Hannover légiósa kikosarazta, a szakember jelezte, hogy ő még próbálkozni fog.

"Én biztos, hogy Pintér Attila helyében nem tennék még egy kísérletet Huszti Szabolcs visszahívására. Belgiumban, a Mechelenben futballoztam, amikor Varga Zoltán lett a Ferencváros edzője: felhívott, bemutatkozott, mondta, szeretné, ha a Fradiban játszanék. Én erre azt mondtam, hogy hát meg ööö, mire megköszönte és letette a telefont, másoknak pedig mesélte, hogy a hezitáló focistával nem tud mit kezdeni. Ezt megtanultam tőle” - mondta Urbán.

Az újjáalakuló magyar válogatottról így beszélt a korábbi válogatott hátvéd: "Pintér Attilához hasonlóan nálam is mindenki tiszta lappal indulna, ebben is igazat adok neki. Amikor Csank János volt a kapitány, behívott az irodájába és azt mondta, maga ha tiszta lappal nem is, de pöttyössel indul, két meccset kap a bizonyításra. Akkor átmentem a falon is, a harmadik meccsen már én voltam a csapatkapitány. Ugyanezt tenném most én is Pintér Attila helyében Szalai Ádámmal, elmondanám neki, hogy a magyar válogatottban mit várok el, hogy hogyan viselkedjenek a játékosok, ha ezt nem teszi meg, akkor mehet vissza Németországba focizgatni” - mondta a korábbi válogatott hátvéd, aki beszélt a válogatott másik hangadójáról, Dzsudzsák Balázsról is.

Urbán szerint Dzsudzsáknak is alázatosnak kell lennie Pintérnél Forrás: Facebook/Dzsudzsák Balázs

"Dzsudzsák Balázsé egy nagyon érdekes történet. Egy kisfaluból indult el, egy tisztelettudó, kiváló focista, akinek egy kis pénzt tettek a zsebébe, és ezzel megfordult vele a világ. Nem a foci az elsődleges az ő életében, hanem például az, hogy milyen celebkisasszonnyal fog összejönni. Most érzékenyen fogja a kritikákat, de öt éve nem így tette. Ne legyen most se érzékeny, legyen meg benne az alázat, mert azzal a mentalitással tud segíteni a válogatotton, de ha sértődékeny lesz, akkor Pintér Attila is el fogja küldeni őt."