Vágólapra másolva!
Az első félidőben nagyon keveset mutatott, a másodikban viszont két góllal eldöntötte a Hull City elleni meccset a Chelsea, amely így átvette a vezetést a Premier League-ben.

Nagyon jó formába lendült az utóbbi hetekben a Chelsea, amely utolsó öt bajnokiján a megszerezhető tizenötből tizenhárom pontot begyűjtött, de Steve Bruce-nak, a Hull edzőjének nemcsak emiatt főhetett a feje, hanem azért is, mert a Premier League-ben az eddigi tizennyolc találkozás közül csak egyet zárt győztesen a londoniak ellen.

Bruce csak egy helyen változtatott a Liverpool elleni kezdőn, Korent Boydra cserélte, míg a Chelsea-nél Mata megint kimaradt, a csatársorban pedig Torres volt a kedvezményezett Eto'óval szemben.

A Hull kezdte jobban a meccset, az első 25 percben Elmohamady és Livermore is bátran lőtt 24 méterről, utóbbi próbálkozásánál volt a nehezebb dolga Cechnek, aki vetődve tolta ki a labdát a bal saroknál. A Chelsea a meccs elején csak egy oldalhálót megrezegtető Torres-lövést tudott felmutatni, miközben a Hull csatára, Sagbo a másik oldalon helyzetbe került, amikor Terry elpasszolta magát, de nagyon gyatrán találta el a labdát.

A 33. percben a Chelsea előtt is nagy esély adódott, de Hazard beadása után 10 méterről Oscar telibe lőtte McGregor kapust. A 45. percben ismét a Hull kapusának kellett védenie, David Luiz lefelé csapódó szabadrúgását szedte ki a léc alól.

Az 56. percben viszont már ő is tehetetlen volt, Hazard 17 méterről lőtte ki a bal sarkot. A Chelsea nyeregben volt, a vezetés után kézben tartotta a meccset, a Hullnak nem is volt esélye az egyenlítésre.


A 87. percben pedig minden eldőlt, az addig gyakorlatilag semmit sem mutató Torres verte meg egy az egyben Bruce-t, majd ballal a jobb alsóba lőtt, góllal ünnepelve 200. angliai bajnokiját.


A Chelsea ezzel élre ugrott a tabellán, és egy napig ott is marad, mert a riválisok közül az Arsenal hétfőn, a Manchester City vasárnap játszik.

A Gera Zoltánt foglalkoztató West Bromwich Albion egygólos vereséget szenvedett a Southampton vendégeként. A magyar válogatott támadó a 81. percben csereként lépett pályára.

Premier League, 21. forduló:
Hull City - Chelsea 0-2 (0-0)
gól: Hazard (56.), Fernando Torres (87.)

Cardiff City - West Ham United 0-2 (0-1)
gól: C. Cole (42.), Noble (90.)
piros lap: Tomkins (72., West Ham)

Everton - Norwich City 2-0 (1-0)
gól:
Barry (23.), Mirallas (59.)

Fulham - Sunderland 1-4 (0-2)
gól:
Sidwell (52.), illetve Adam Johnson (29., 69., 85. - utóbbi 11-es), Ki (41.)

Southampton - West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól:
Lallana (66.)

Tottenham Hotspur - Crystal Palace 2-0 (0-0)
gól:
Eriksen (50.), Defoe (73.)

Manchester United - Swansea City 2-0 (0-0)
gól: Valencia (47.), Welbeck (59.)

vasárnap:
Newcastle United - Manchester City 15.05
Stoke City - FC Liverpool 17.10

hétfő:
Aston Villa - Arsenal 21.00

A tabella:
1. Chelsea 21 40-19 46 pont
2. Arsenal 20 39-18 45
3. Manchester City 20 57-23 44
4. Everton 21 34-19 41
5. Tottenham Hotspur 21 26-25 40
6. FC Liverpool 20 46-23 39
7. Manchester United 21 35-24 37
8. Newcastle United 20 29-25 33
9. Southampton 21 27-23 30
10. Hull City 21 22-27 23
11. Aston Villa 20 19-25 23
12. Stoke City 20 19-30 22
13. Swansea City 21 26-30 21
14. West Bromwich Albion 21 23-28 21
15. Norwich City 21 17-35 20
16. Fulham 21 22-46 19
17. West Ham United 21 21-30 18
18. Cardiff City 21 15-34 18
19. Sunderland 21 19-34 17
20. Crystal Palace 21 13-31 17