Vágólapra másolva!
A Barcelona 13,6 millió euró (4,2 milliárd forint) adót fizetett be hétfőn, miután a spanyol államügyészség adócsalás vádjával eljárást indított a klub ellen Neymar átigazolása ügyében.

A vezetők azt mondják, az összeget elővigyázatossági okokból fizették be az adóhatóságoknak, és biztosak benne, hogy a vizsgálatok végén visszakapják.

Neymart a klub korábbi közleménye szerint 57 millió euróért szerezte meg a katalán egyesület, de az egyik klubtag, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be az ügyben. Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell elnököt, azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a Barcelona a brazil csatárért.

Rosell azóta lemondott posztjáról, de utódja, Josep Bartomeu is azt erősítette meg, hogy 57 millió euróba került a játékos. A Barcelona tájékoztatása szerint 2011-ben egy tízmillió eurós foglalót letett a fiatal brazil futballistáért, és a játékos menedzsmentje később a foglalóval együtt 40 millióval, klubja, a Santos pedig 17 millió euróval gazdagodott.

"Az FC Barcelona szabályosan járt el Neymar szerződtetésénél. Mi mindig a legjobb ügyvédek útmutatásai alapján dolgozunk, mindig tartjuk magunkat a szigorú pénzügyi elszámoláshoz, és nincsenek adótartozásaink" - mondta hétfőn Bartomeu.