Vágólapra másolva!
Pintér Attila nem hívta be Szalai Ádámot a Finnország elleni, március 5-ei felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe, de Gera Zoltán sem kapott meghívót. A szövetségi kapitány összesen 35 játékossal készül a meccsre, köztük a Cipruson légióskodó Leandróval és az Angliában profiskodó Tőzsér Dániellel.

"Ez csak egy felkészülési mérkőzés, ami arra hivatott, hogy kiküszöböljük azokat a hibákat, amik az összetartások alatt előjöttek, kíváncsi vagyok élesben működnek-e amit gyakoroltunk" – mondta az Mlsz.hu-nak Pintér Attila.

"Ez azért fontos, hogy ne hullajtsunk el értékes pontokat, olyan hiányosságok miatt, amiket meg lehet előzni a feladatok begyakorlásával, a csapatjáték felépítésével. Valamennyi lejátszott szeptemberi mérkőzést a csapatépítés jegyében képzelem el. Amint azt korábban is elmondtam, bő kerettel számolok a finnek ellen, a játékosok közül értelemszerűen nem fog mindenki pályára lépni szerdán. Vannak olyan futballisták a keretben, akikről eddig kevesebb személyes tapasztalatot tudtam szerezni, ezért hívtam meg őket, míg mások ezúttal azért nem kaptak meghívót, mert az ő képességeikkel tisztában vagyok, tudom, hogy szükség esetén számíthatok rájuk. Elsődleges cél, hogy olyan csapat alapjait tegyük le, amelyre éveken át építkezni lehet."

Az Omonia Nicosiában szereplő, tízszeres válogatott Leandro utoljára 2007-ben lépett pályára a nemzeti csapatban, most ismét lehetőséget kapott a szövetségi kapitánytól.

Szalai (jobbra) a finnek ellen nem bizonyíthat Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Több mint hat éve voltam utoljára válogatott, de bíztam benne, hogy adódik még lehetőségem a bizonyításra, és mindent meg is tettem ennek érdekében" - kezdte Leandro. "Pintér Attila a törökországi edzőtábor előtt keresett meg először, de akkor nem tudtam elutazni a válogatotthoz, örülök, hogy most megkapom az esélyt. Bő a keret, sokan szeretnének megragadni a csapatban, de azt mondom, a versenyhelyzet jót tesz a válogatott szempontjából."

A válogatott kerete:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry) - kapusok

Heffler Tibor (MVM Paks), Lázár Pál (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (FC Sion), Lipták Zoltán (Győri ETO), Guzmics Richárd (Haladás)

Kádár Tamás (DVTK), Juhász Roland (Videoton FC), Leandro de Almeida (Omonia Nicosia), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Laczkó Zsolt (Ferencváros) - védők

Pátkai Máté (Győri ETO), Sándor György (Videoton FC), Pölöskei Zsolt (MTK Budapest), Vass Ádám (MTK Budapest), Elek Ákos (DVTK), Varga József (Middlesbrough), Tőzsér Dániel (Watford), Szakály Péter (DVSC-Teva), Koman Vladimir (Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Stieber Zoltán (Greuther Fürth), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva) - középpályások

Rudolf Gergely (Győri ETO), Orosz Márk (Lombard Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC-Matias), Varga Roland (Győri ETO), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Futács Márkó (DVTK), Priskin Tamás (Maccabi Haifa), Lencse László (Puskás Akadémia), Böde Dániel (Ferencváros) - csatárok.