Vágólapra másolva!
A barátnőjét lelövő dél-afrikai Oscar Pistorius pere a 11. napjához érkezett, ma két fontos tanú, egy fegyverszakértő és egy bűnügyi fotós kapot főszerepet. A fegyverszakértő vallomása nem sokat segített a védelemnek, kiderült, hogy a kötelező fegyverviselési teszt kitöltésekor Pistorius még tudta, mikor használhat fegyvert egy behatoló ellen. Volt ellentmondás a fotósnál is. 

A két tanú közül az első volt a fontosabb, Sean Rens fegyverszakértő és kereskedő megerősítette, amit eddig is tudtunk, hogy Pistorius nagyon kedvelte a fegyvereket. Amellett, hogy vett tőle egy pisztolyt, egy kisebb háború megvívásához elegendő fegyvert rendelt a kereskedőtől, de ezek a gyilkosság miatt már nem kerültek kiszállításra.

Rens megmutatta Pistorius kötelező fegyverviselési tesztjét, amin 32-ből 30 pontot ért el. A tesztből kiderült, hogy az atléta pontosan tudta, milyen esetekben használhatja a fegyverét, saját szavaival írta le, hogy csak akkor lőhet, ha veszélyben érzi az életét, és be tudja azonosítani a fenyegetést.

Rens elmondta, megtanította Pistoriusnak, hogyan kell a házat biztonságosan végigpásztázni, ha gyanús hangokat hall, és hozzátette, a futónak volt egy olyan sztorija, amikor a mosógép hangjától megrettenve kibiztosított fegyverrel ment körbe a lakásban behatolót keresve. Ezt a történetet egyébként 2012 novemberében kitette Twitterre is, de aztán törölte a bejegyzést.

A fegyverszakértő vallomása nem segítette a védelmet, újra bebizonyosodott, hogy Pistorius paranoiája miatt ragaszkodott a fegyverekhez, de nem volt magabiztos fegyverhasználó. A következő tanú a bűnügyi fotós Bennie van Staden volt, aki 15 albumba rendezte a helyszínen készített képeit. A tárgyalás jelentős részében ezeket nézték végig (Pistorius néha eltakarta a szemét, Reeva Steenkamp édesanyja el is hagyta a termet egy időre).

A védelem azt akarta bizonyítani, hogy a fotók már nem az eredeti állapotokat rögzítették, mert a rendőrök összejárkálták a helyszínt, és néhány tárgyat el is mozdítottak, de ezt nem sikerült bizonyítani. Barry Roux védőügyvéd ma sem hagyta ki szokásos kötekedését, most abban különbözött össze a fotóssal, hogy hány kép készült a gyilkosság estéjén Pistoriusról: a védelem szerint rengeteg, a fotós szerint csak kilenc, ebből négy az atlétáról, a többi a véres protéziséről. A tárgyalás szerda reggel folytatódik.