Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo nehezen viselte a Real Madrid Sevilla elleni vereséget, és a hosszabbításban látványosan kifakadt, amikor Gareth Bale a kapu fölé lőtt egy szabadrúgást.

Már a hosszabbításban járt a meccs, amikor a Real szabadrúgást kapott 25 méterre a Sevilla kapujától, és a meccsen a madridiak gólját szerző Cristiano Ronaldo helyett Gareth Bale állt a labda mögé.

A walesi szélső ballábabas csavarása 30 centivel a léc fölött suhant el, és ahogy a labda elhagyta a játéktereket, a kamera egyből Cristiano Ronaldót mutatta, aki folyamatosan motyogott valamit, miközben széttárt karral mérgelődött.


Ronaldo állítólag nem azért volt dühös, mert Bale végezte el helyette a szabadrúgást, sokkal inkább az bosszantotta, ahogy csapattársa ellőtte a labdát, hogy helyezni próbálta, ahelyett, hogy erőből kapura küldte volna. Carlo Ancelotti, a Real edzője a meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, Ronaldo a vereség miatt volt feldúlt.

Bale-t nem csak a szabadrúgás miatt találta meg a spanyol média, hanem azért is, mert a második sevillai gól közben éppen cipőt cserélt az oldalvonalnál. Való igaz, hogy a Sevilla akciója a Real jobb oldalon zajlott, ahol Bale-nek lennie kellett volna, de ettől még elmondható, hogy a madridi védelem sem állt a helyzet magaslatán, Pepét például látványos csellel verte át Rakitic. A Real egymás után két vereséget szenvedett el, és lecsúszott a dobogó harmadik fokára