Vágólapra másolva!
Megszakadt az elsőségét már kedden bebiztosító Bayern München 19 meccsen át tartó bajnoki győzelmi szériája a német labdarúgó Bundesligában, miután a 28. forduló szombati játéknapján 3-3-as döntetlent ért el a vendég Hoffenheim ellen.

A Bayern 2013. októbere óta először vesztett pontot hazai pályán. Josep Guardiola csapata kedden BL-nyolcaddöntőt játszik a Manchester United vendégeként, és az edző Neuert, Javi Martínezt, Mandzukicot, Robbent, Lahmot, Müllert és Alabát is a kispadra ültette.

A kapuban Starke állt, aki korábban négy Bundesliga-meccsen védett a Bayernben, és eddig nem kapott gólt, most azonban Modeste 23 perc után felavatta, miután a kapuson lelassult lövést az üres kapuba gurította. A Bayern három perc alatt fordított, majd újabb hat perc múlva már kettővel vezetett, ebből a sorozatból Pizarro két góllal vette ki a részét.

Az első félidő végül öt góllal zárult, mert Salihovic szép szabadrúgásgóllal hozta közelebb a Hoffenheimet. A Hoffenheim a második félidőben is agresszívan játszott, és kihasználta, hogy a Bayern már keddre gondol, Roberti Firmino az utolsó negyedóra kezdetén egyenlített, és hiába volt ekkor már a pályán Mandzukic, majd a gól után Robben is, végül maradt a 3-3. Ami Guardiolát sokkal jobban bosszanthatja a döntetlennél, hogy Thiagót térdsérülés miatt le kellett cserélni az első félidőben, és az első diagnózis szerint legalább egy hónapot ki kell hagynia.

A Hoffenheim mellett a nap másik nagy fegyverténye a Dortmund nevéhez fűződik, amely 16 perc alatt kétgólos hátrányba került Stuttgartban. Marco Reus azonban úgy érezte, ideje közbeavatkoznia. Előbb az első félidőben egy balos lövéssel szépített, majd a második félidőben egy piros lappal súlyosbított tizenegyesből egyenlített, végül egy megpattanó lövéssel a győzelmet is kiharcolta a Dortmund számára, amely 2003 óta először tudott kétgólos hátrányból fordítani a Bundesligában.

A Borussia ezzel a győzelemmel visszaelőzte a Schalkét, és újra második helyen áll. A még BL-t érő negyedik helyet elfoglaló Leverkusen meglepetésre csak ikszelt a Braunschweig ellen, így el kell kezdenie hátrafelé tekintgetnie, mivel a Wolfsburg már ott liheg a nyakán, és a Mainz is közelít.

Bundesliga, 28. forduló:
VfB Stuttgart - Borussia Dortmund 2-3 (2-1)
gól: Gentner (9.), Harnik (16.), illetve Reus (30., 68., 83., a másodikat 11-esből)
piros lap: Niedermeier (67., Stuttgart)

VfL Wolfsburg - Eintracht Frankfurt 2-1 (0-1)
gól: Olic (69.), Naldo (89.), illetve Aigner (11.)

Bayer Leverkusen - Eintracht Braunschweig 1-1 (0-0)
gól: Kiessling (53.), illetve Reichel (47.)

Bayern München - 1899 Hoffenheim 3-3 (3-2)
gól: Pizarro (31., 40.), Shaqiri (34.), illetve Modeste (23.), Salihovic (40.), Roberto Firmino (75.)

FSV Mainz 05 - FC Augsburg 3-0 (2-0)
gól: Bungert (23.), Hitz (38., öngól), Geis (83.)