Vágólapra másolva!
Cáfolja a Pécs focicsapata, hogy tartoznának a játékosoknak, a korábbi edzőjük, Supka Attila követelésével pedig a klub jogi képviselője foglalkozik. Az MLSZ akár idény közben is elveheti a klubok licencét, de ez egyelőre szóba sem jön Pécsett.

Végrehajtás indul a PMFC ellen, mert a focicsapat nem fizette ki a korábbi edzőjét, Supka Attilát. A klub tizenegymillió forinttal tartozik a szakembernek, állítja dr. Bíró György, Supka jogi képviselője. "Az edzővel tavaly januárban bontott jogellenesen, egyoldalúan szerződést a pécsi klub, magyarán kirúgta őt" - fogalmazott Bíró a Nemzeti Sportnak. "A bíróság az év elején mondta ki, illetve kézbesítette a határozatát, hogy a PMFC-nek fizetnie kell. Ám hiába volt a jogerős döntés, a pervesztes klub nem fizetett."

Az ügyvéd arra is panaszkodott, hogy a klub több megkeresésre sem reagált. Az Origo megkereste Feleki Attilát, a Pécs ügyvezetőjét, aki kitérő választ adott arra, hogy kapcsolatba lépett-e a klub a volt edzővel: "Nem a klub vezetői foglalkoznak az üggyel, erre a jogi képviselő rendelkezik meghatalmazással."

Pécsett egyébként sem könnyű ez a tavasz, Matyi Dezső tulajdonos decemberben bejelentette, hogy nem finanszírozza tovább a klub működését, majd kiderült, hogy a szezont még befejezi a klubbal, de továbbra is kérdéses, találnak-e befektetőt nyárig. Szerdán arról érkeztek hírek, hogy a PMFC játékosai a hétfői és keddi edzést is kihagyták, sztrájkolnak, mert nem kaptak fizetést.

"Minden játékos minden pénzét kifizettük, prémiumokkal együtt, ebből négy kivétel van csak, ami technikai jellegű probléma, de a héten megoldódik" - cáfolta határozottan az Origónak a hírt Feleki, aki a klublicenc esetleges elvételére vonatkozó kérdésünkre csak annyit jegyzett meg, hogy ez "most nem aktuális".

Az ügyvezető szavai alapján tehát a PMFC napi működését egyelőre nem fenyegeti veszély, ugyanakkor nehéz volna teljesen megnyugtatónak nevezni a csapat helyzetét. Supka követelésével kapcsolatban Bíró megjegyezte, hogy az MLSZ-hez is elküldtek minden iratot, és szerinte a Pécs "súlyos szankciókra" számíthat a licencével kapcsolatban, ha nem fizet.

Edzést tart a műfüves pályán a PMFC Forrás: MTI/Sóki Tamás

Megnéztük az MLSZ klublicenc szabályzatát, amelynek 105-ös paragrafusa kimondja: akár a bajnoki idény közben is visszavonhatják a licencet, amennyiben "a licences/licenckérelmező bármely okból fizetésképtelenné válik és/vagy végelszámolás, felszámolási eljárás alá kerül". A licenc akkor is visszavonható, ha "a kiállításának bármelyik feltétele már nem teljesül", illetve ha a sportszervezet "megszegi a jelen szabályzatban rögzített bármelyik kötelezettségét".

A szabályzat ugyanakkor megengedő is a tekintetben, hogy egy fizetésképtelenné vált, és felügyelet alá került klub licencét "nem tanácsos visszavonni", amíg az ilyen felügyelet "célja a sportszervezet és vállalkozása megmentése".

Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója egy februári sajtóbeszélgetésen a szövetségi ellenőrzések szigorításáról nyilatkozott, mondván, "nehéz úgy dolgozni, hogy sok klub nem tartja be a szabályozásokat, illetve megállapodásokat kötnek a tartozások átütemezéséről, ennek következtében pedig nincs jogalapja a kizárásnak". Korábban évente egy klubnál tartottak helyszíni ellenőrzést idény közben, ősszel azonban már tíz helyen vizsgálódott az MLSZ.

Az MLSZ már elkezdett kidolgozni rendszert a pénzügyi követelmények betartatására, mint Gudra elmondta, még a fizetési sapka gondolata is felmerült, és az is, hogy a szövetség online rendszerrel figyelje a klubok tartozásait. A cél a csődhelyzet elkerülése, mert bár az utóbbi hetekben a Pécs és az Újpest ügyeitől volt hangos a sajtó, a korábbi hírek szerint a Kecskemét és a Pápa háza táján is "kisebb-nagyobb gondok" vannak.