A Fradit az európai elitben senki sem ismeri - interjú Thomas Doll-lal

Thomas Dollt kérdezgették a barátai, hogy miért jön edzősködni az ismeretlen Ferencvároshoz, de az egykori keletnémet klasszis eldöntötte, hogy az új stadion felépülésével egy időben megpróbálja nagy klubbá tenni a Fradit. Kifejezetten szeret nyomás alatt teljesíteni, és bár Pintér Attilával nem indult gördülékenyen a kapcsolata, ma már csak egy kérése van a szövetségi kapitányhoz.

Nehéz döntés volt tavaly decemberben, hogy elfogadja-e a Ferencváros ajánlatát?

Mivel Kelet-Németországban nőttem fel, tudtam, hogy a Ferencváros nagy hagyományú klub. Nálunk mindenki ismerte a Fradit, nekem pedig már az első pillanattól kezdve jó érzéseim voltak, miután beszéltem a klubelnökkel. Éreztem, mennyire fontos a csapat számára, hogy az új stadion felépülésével egy időben egy olyan edzőt találjon, aki képes az új irányvonalnak megfelelően haladni a csapattal.

Mi szólt a magyarországi szerződése mellett, és mi ellene?

Mellette szólt, hogy komoly célokat tűzött ki a csapat. Sok barátom kérdezte, hogy miért jövök a Ferencvároshoz, hiszen a magyar futball - számukra - teljesen ismeretlen, a német újságokban például semmit nem lehet olvasni róla, szemben például a horvát vagy a lengyel focival. De ezt most megváltozhatjuk. A Ferencváros korábban nagy klub volt, és az a célunk, hogy ismét az legyen.

Mit gondol, miért éppen önre esett a választás?

Mert én voltam a legjobb a piacon (nevet). Gondolom, sok-sok emberrel beszéltek a Fradi-vezetők, és megnézték, kik igazolhatók szabadon. Az én munkámat már ismerhették Hamburgból, Dortmundból, Törökországból, Szaúd-Arábiából, de a találkozásunk során ismertettem a futballfilozófiámat, részleteztem az edzésterveimet, és felvázoltam egy jövőképet. A mostani döntéseinkkel már a következő szezonra is készülünk. Minőségi erősítésre lesz szükségünk, ami jót tehet, mert ha nő a versenyhelyzet a csapatba kerülésért, a meglévő játékosok még többet képesek kihozni magukból.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A mai futballban egy új edzőnek azonnal eredményt kell produkálnia. Megvan a módszere arra, hogyan lehet azonnal felrázni egy csapatot?

Szeretem a nyomást, az azonnali eredménykényszer nekem egyáltalán nem probléma. Húsz éven át profi futballista voltam, közel félszázszor voltam válogatott, szeretem, ha nagyok az elvárások. Kedvelem a nehéz meccseket, a kemény helyzeteket.

A Fradinál nem sikerült tökéletesen a kezdet. Ezt is szerette?

Valóban nehezen indult meg a szekér. Ha valami nem működik jól, és az én feladatom, hogy megoldást találjak, akkor még motiváltabb leszek. A győzelem hajszolása már kölyökként a véremben volt, és ez az érzés végigkövetett a játékos- és az edzői pályafutásom során. A Győr elleni első bajnokimon a harmadik helyre léphettünk volna, jól is játszottunk, 11-est hibáztunk, majd elveszítettünk két pontot - pedig már csak tíz ember ellen játszottunk. Ha ezt a meccset megnyerjük, akkor egészen másképp alakult volna a következő találkozó is, amelyen kikaptunk az MTK-tól. Könnyű pontvesztések voltak ezek, de az utóbbi bajnokikon már sokkal stabilabb volt a csapat. A Puskás Akadémia ellen nem játszottunk jól, az eredmény mégis kedvező volt a számunkra.

Az MTK elleni vereség során Julian Jenner ámokfutással rontotta a csapata esélyeit (előbb lerúgta Dragan Vukmirt, majd üvöltözött vele, aztán ellökte magától Máté Csaba másodedzőt). Hogy tudott ezek után rögtön bekerülni a Ligakupa-csapatba?

Nagy hibát követett el, de megbeszéltük a dolgot vele és a csapattal is. A srácok boldogok, mert a csapatkasszában egyre több pénz van, talán az a tervük, hogy a szezon végeztével együtt eltölthessünk egy kis időt (nevet). De a pénzbüntetés persze semmit nem tesz jóvá, hiszen az elveszített pontokat attól még nem fogjuk visszakapni. Nagyon mérges voltam az eset után, éppen ezért minden egyes játékossal elbeszélgettem. Az első meccsemen, a Haladás ellen Jenner sárgát kapott, mivel visszaszólt a bírónak, majd Pavlovicot is leküldték két sárgával, és ki kellett hagynia két meccset. Ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni, nagyon fontos a fegyelem, mert ha van egy célunk, akkor nem húzhatunk szét, mindenkinek egy irányba kell haladnia. Fiatalemberekről beszélünk, akik elkövethetnek hibákat, és elveszíthetik egy pillanatra a kontrollt, ez emberi dolog, de tanulni kell ezekből az esetekből. Szerencsére az utóbbi meccseken ebből a szempontból már nagyobb koncentrációt láttam a játékosokon.

Mennyire tetszik önnek a mostani Fradi-keret?

Vannak nagyon jó játékosaink, de olyanok is, akikből hiányzik az az extra minőség, ami ahhoz kell, hogy megnyerjük a bajnokságot. Keményen dolgoznak, sokat akarnak tanulni, de mindenkinek megvannak a határai. Már a következő szezonra is koncentrálunk, mert sok játékosnak lejár a szerződése. A klubnak még nincsen megfelelő nemzetközi megfigyelő-hálózata, éppen ezért a minap külföldön jártunk, hogy megnézzünk pár játékost, annak ugyanis nem vagyok a híve, hogy egy videofelvétel alapján szerződtessünk valakit. Főleg olyan játékosokat keresünk, akik be tudják fejezni az akciókat, amikor odaérünk az ellenfél 16-osához. De a keret minden tagjának lehetősége van, hogy bebizonyítsa, ő az, akire a Fradinak szüksége van.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Miután Leonardo nagy formába lendült, felvetődött, hogy akár magyar válogatott is lehetne. Ön szerint ez jó ötlet?

Nagyon örülünk Leo feltámadásának, főképp, mert a sérülése után sokáig fizikális gondokkal küszködött, mielőtt az erőnléti edzőnknek sikerült formába hoznia. De mentalitásában is sokat változott, jó nézni, ahogyan futballozik, a csapat vezérévé nőtte ki magát. Nem is csodálkozom rajta, hogy a kollégám szívesen látná őt a válogatottban. De ezt a döntést Leónak kell majd meghoznia, mert nem könnyű úgy egy másik ország nemzeti csapatában szerepelni, ha belül brazilnak érzi magát.

Mit gondol a kapitány újításairól? A válogatott összetartásainak van bármilyen pozitív hozadéka a klub szempontjából?

Átérzem a helyzetet, hogy a magyar válogatott fontos Eb-selejtezők előtt áll, és a magyar futball jelenlegi állapotában mindent meg kell tenni a kijutásért. Éppen ezért a kapitány nyilvánvalóan megpróbál rátalálni arra az útra, amelyen sikerre vezetheti a magyarokat, első lépésként a legerősebb keretet igyekszik összeállítani. De sokszor nincsen könnyű helyzetben, például azért, mert épp a hét elején, hétfőn és kedden lehet együtt azokkal a játékosokkal, akik közül többen vasárnap még bajnokin szerepeltek. Amikor nekünk vasárnap bajnoki meccsünk van, a játékosok másnap regenerálódnak, és általában szabadnapot kapnak. A focisták ilyenkor fáradtak, a válogatottnál pedig naponta kétszer kell edzeniük. Meg tudom érteni Pintér Attilát, de neki is okosan kell bánnia ezzel a helyzettel. Ha szombaton van a forduló, akkor semmi gond, de ha vasárnap - az már más. Ettől függetlenül én mindig nyitott vagyok.

A kapitánynak említette már az aggodalmát?

Amikor először találkoztunk, még nem ismertük egymást eléggé, így a kommunikáció nem volt a legjobb közöttünk. De aztán újra beszéltünk, és jó kapcsolatba kerültünk. Vannak dolgok, amiket mi szeretnénk, vannak, amiket a kapitány szeretne, de ez teljesen normális. Tegyük hozzá, hogy Gyömbér Gábor és Böde Dániel ugyan kerettag, de jelen pillanatban nincsen olyan játékosunk, akivel a válogatott kezdőcsapatában számolna.

A nyár végén átadják az új stadiont. Ez mennyiben befolyásolja a csapat életét?

Tudjuk, hogy sok játékos számára vonzó lesz az új aréna, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a szurkolók attraktív, gólgazdag játékot várnak majd a csapattól.

Igaz, hogy a Barcelona jön vendégszerepelni a stadionavatóra? Bár egyes források a nagycsapatot, mások az U18-as együttest emlegetik.

Kapcsolatban vagyunk több európai topcsapattal is. A klubvezetők remek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, és tényleg azt szeretnénk, ha egy nagycsapat jönne el a stadionavatóra. A jelenlegi Ferencvárost az európai futballelitben senki sem ismeri. Amikor külföldön járunk, kérdezik, hogy mit kellene tudni erről a csapatról? De nekünk óriási az önbizalmunk, mert tudjuk, hogy mit jelent fradistának lenni, és nagy kihívás lenne a nyitómeccsen egy klasszis csapattal összemérni a tudásunkat. Távolabbi tervünk, hogy ne csak a stadionunk legyen szép és nagy, hanem a csapat is.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az edzésen megmutatja a játékosoknak, hogy mit is kellene tenniük a labdával?

Természetesen, hiszen edző vagyok. Jöjjön ki velem a pályára, rúgjon egyet a labdába, és megmondom, hogy ön jó labdarúgó-e, vagy sem. De azt azért nem csinálom, hogy nézzétek, én jó játékos voltam, ezért így vagy úgy kell rúgni a labdát. Viszont van egy nagyon fontos dolog, amit igyekszem a játékosokba sulykolni. Amikor megkapod a labdát, nem szabad még egyszer hozzáérni, és gondolkodni, hogy mit is tegyek, mert addigra odaér az ellenfél. Ha a földre téve megállítottad a labdát, másodjára máris tovább kell passzolni. Ezt a fiataloknak még meg kell tanulniuk. Ha gyorsabban gondolkodsz, akkor nem kell tartanod az ellenfél nyomásától, ráadásul jobb labdát tudsz adni a társadnak. Új automatizmusokat kell beépíteni a rosszul rögzültek helyére.

Fontos, hogy egy edzőnek legyen játékosmúltja?

Nem, de azért nagy előny, én például egykori támadóként főleg a csatárok lélektanát ismerem. De ne feledjük, hogy mire vitte Arsene Wenger, José Mourinho vagy Rafael Benítez, a világ legjobbjaivá váltak komoly játékosmúlt nélkül.

Elődje, Ricardo Moniz roppant népszerű volt a Fradi-szurkolók körében. Mit gondol, mennyire fontos, hogy egy edzőnek kedvező imázsa legyen?

Szerintem az a legfontosabb, hogy az edzőnek a játékosokkal jó legyen a kapcsolata. Ezen felül aztán lehet, hogy egyesek szeretni fogják az edzőt, mások pedig nem, bár én mindig jó viszonyt ápoltam a csapataim drukkereivel is. Nyitottak vagyunk, bármikor szívesen elbeszélgetünk a szurkolókkal. Amikor fiatal edző voltam Hamburgban, egy-egy győzelem után én is kimentem a gyepre, hogy együtt ünnepeljek a játékosokkal, míg ma, tíz évvel idősebben azt gondolom, hogy a csapattagok fontosabbak, mint az edző. Az Újpest ellen is ez történt, a játékosok kimentek a szurkolók elé, megtapsolták őket és megköszönték a biztatást, én pedig távolról néztem az ünneplést.

Érezte a derbi után, hogy az Újpest legyőzése milyen sokat jelent a drukkereknek?

Természetesen, már a meccs előtti koreográfiájuk lenyűgöző volt. Mindenki arról beszélt, hogy tizennégy éve nem nyert a Fradi Újpesten, így tudtuk, hogy mennyire fontos ez a rangadó, annak fényében még inkább, hogy az érkezésem után a kezdet nem sikerült jól. Az Újpest elleni első félidőben sem voltunk meggyőzőek, de aztán feljött a csapat, és nagy lelkesedéssel meg tudta nyerni a mérkőzést az utolsó percekben. A meccs utáni napokban az emberek megállítottak az utcán, hogy gratuláljanak és megköszönjék a sikert, fantasztikus érzés volt. Jól tudom, hogy mit jelent egy derbi a csapat számára, hiszen edzőként volt szerencsém részese lenni a Dortmund-Schalke és a Hamburg-St. Pauli rangadóknak, míg játékosként a Lazio-Roma meccsen is futballoztam. Rómában már két héttel a kezdés előtt mindenki erről beszélt. Ja, hogy addig lesz egy Juventus elleni meccsünk is? Az nem számít, a Roma elleni a lényeg. Egy alkalommal a derbi előtti nap ezer Lazio-drukker jött el hozzánk, tudatni akarták velünk, hogy harcoljunk az utolsó vérünkig a sikerért. Ez nagyon motiváló volt.

Mi lett annak a meccsnek a vége?

Egy-egy. Ezzel egyik félnek sem volt nagy problémája.

Abból volt bármilyen gondja a játékos-pályafutása során, hogy az NDK-ból származott?

A keletnémet akadémiák színvonalas munkát végeztek, kiváló játékosok kerültek ki. De mint látjuk, nem véletlen, hogy az olyan csapatok, mint a Dresden, a Rostock vagy a Magdeburg nem képviselik ma ugyanazt a szintet a Bundesligában, mint a nyugati csapatok. Számomra nem volt nagy váltás, amikor keletről nyugatra távoztam, 24 évesen, 29 válogatott meccsel a hátam mögött már a világ számos válogatottja ellen játszottam sok külföldi országban. Problémák persze voltak, mert anyai ágról megannyi rokonom az NSZK-ban élt, de amikor átigazoltam Hamburgba, azt éreztem, hogy nemcsak a játékom, a személyem iránt is érdeklődnek, és ez tetszett. Érdekes volt megélni, hogy nyugaton jóval többet írtak rólam az újságok. A HSV-nél remekül kezdtem, a német válogatottba is meghívót kaptam, és gyakran a címlapokra kerültem, azt írták, hogy 10-15 millió márkát fizetnének értem olasz sztárklubok, a Sampdoria, az Inter, a Lazio, a Juventus. Ez újdonság volt számomra, de semmiféle félsz nem volt bennem, nagy esélyként tekintettem erre a kalandra. A nyugati klubok ekkorra felfedezték a többi keleti sztárt is, így Matthias Sammert, Olaf Thont, Ulf Kirstent, Andreas Thomot.

A Lazio aztán le is igazolta önt 15 millió márkáért, remekül kezdett, majd a csapathoz vitték az akkor igazi világsztárnak számító Paul Gascoigne-t. Hogy élte meg a római éveket?

Az első sikeres másfél évem után az 1993-ig szóló szerződésemet meghosszabbították 1996-ig, és ekkor a Juventus, a Milan és az Inter is érdeklődött irántam. Az első évemben csak három légiós lehetett egy olasz klubban, de utána már öt-hat játékost is alkalmazhatott egy csapat. Új elnöke lett a csapatnak, jött Gascoigne, mindenki a csapatban szerette volna látni, ő pedig ugyanazon a poszton szerepelt, mint én. Viszont olyan jó voltam, hogy nem tudtak kihagyni a csapatból, ezért csatárként kaptam lehetőséget. De nem ez volt az igazi pozícióm, jobban szerettem irányítóként futballozni, amikor a csatárok mögül gólpasszokat is osztogathatok. Aztán négy nappal a második római derbim előtt térdszalag-szakadást szenvedtem, három hónapra kidőltem. A térdemmel ettől kezdve problémáim voltam, mert keresztirányban mozgott. Néhány hónappal az 1994-es focivébé előtt pedig az Achilles-ínam szakadt el. Nagy harcosnak tartom magam, ezek után is szerepeltem még néhány klubban (Frankfurt, Bari, Hamburg), de folyton sérülésekkel bajlódtam. A legjobb formámat már nem is sikerült soha visszaszereznem. Azért szépnek látom a karrieremet, noha jóval többre is vihettem volna.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mennyire csillog szépen az 1992-es svédországi Eb-n szerzett ezüstérem?

Abban az évben a legjobb olaszországi légiósnak választottak, aztán a bajnokság utolsó meccsén a Cagliari ellen a lábközépcsontom majdnem eltört. Az Eb-re valahogy felépültem, de az oroszok elleni nyitómeccsen már éreztem, hogy nincs meg bennem az az erő, ami megvolt a szezon során. Nem tekintek sikertörténetként erre a tornára, mert kikaptunk a dánok elleni döntőben, és noha több meccsen is játszottam, nem ugyanazt a Thomas Dollt láthatták a szurkolók, mint aki a Lazióban remekelt.

Miután edző lett, a Hamburgban és a Dortmundban is volt egy-egy remek éve, aztán mindkét helyen nagyon visszaesett a csapat. Mi történt?

A Hamburggal volt egy fantasztikus időszakom. A 18. helyen vettem át a csapatot, sikerült elkerülni a kiesést, majd megnyertük az Intertotó-kupát. Aztán harmadikok lettünk, és felkerültünk a BL-főtáblára. A mai napig mérges vagyok, hogy velünk is az történt, ami a gyorsan feltörő kiscsapatokkal szokott: hagytuk elmenni a nálunk kinevelt jó játékosokat , akik pedig a helyükre érkeztek, nem voltak olyan jók, és nem is tudtuk elég gyorsan beépíteni őket. De így is három évig irányítottam a Hamburgot, ami nem kis idő, a BL-ben akkor szerepelt legutóbb a csapat, most pedig - sajnos - a kiesés ellen harcol. A Dortmund, amikor átvettem, a 17. helyen állt, kilenc meccsből ötöt megnyertünk, közte az akkor első helyezett Schalke elleni rangadót is. Mindenki depressziós volt a klubnál, mégis sikerült megmenekülni. Egy évvel később döntőt játszottunk a német kupában, de ekkor már komoly anyagi gondjai voltak a klubnak, így nem tudtunk erősíteni. Aztán jött Jürgen Klopp, aki számára az első időszak szintén roppant nehéz volt, hogy aztán egy csodálatos korszak köszöntsön be vele. Néha időre van szükség az átütő siker eléréséhez.

A Fradinál elég lesz másfél év ahhoz, hogy bajnokcsapatot építsen?

Ezért dolgozunk.