Vágólapra másolva!

José Gomes: Nem kell a pénz, távozom a Videotontól

José Gomes a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában elismerte, hogy a szezon végén távozik a Videoton vezetőedzői posztjáról.

"Agresszív kritikákban volt részem, körülbelül három héttel ezelőtt leültem a felelős vezetőkkel tárgyalni. Egy plusz egy éves szerződésem van, de én azt mondtam, nem akarom ezt a pénzt, a szezon végével véget ér a munkám, és szeretném, hogy addig a legjobbat hozzuk ki magunkból" - mesélte a portugál szakember.

"Ez nem az egyéni szándékunkról szól, nem José Gomes, nem csak a Videoton, hanem egész Magyarország projektje, a klubon keresztül az egész magyar labdarúgás is közelebb kerülhet az európai elithez. Ezért a projektért fel kell építenie magát a csapatnak, és tiszta szívvel fogok dolgozni a csapatért a hátralévő időben. Van más jelölt is, akit ki lehet választani arra, hogy megtalálja a jövőben a legjobb csapatot” – nyilatkozta a szakember a műsorban.

A Videoton az elmúlt két fordulóban győzni tudott, előbb az Újpest majd a Puskás Akadémia ellen, előtte azonban 12 mérkőzésen (10 bajnoki, 2 kupameccs) csak egyszer tudott nyerni, az MTK ellen, és jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, ugyanannyi ponttal, mint a negyedik Ferencváros. A Harmadik Félidőben José Gomes a feltámadás okait is elárulta. „Nem voltunk jó passzban, de átestünk a nehezén, visszanyertünk az önbizalmunkat, újraszerveztük a csapatot, elsősorban a hátsó alakzatokat. A védekezés közelebb került a támadó szekcióhoz. Ezen kívül sokkal szerényebbek lettek a játékosok. Attól még, hogy valaki egy jó csapat mezét viseli, nem kell ejtőernyővel érkezni a stadionba, tenni kell a dolgukat és szerénynek kell maradni” – mondta a Videoton edzője. Azt is hozzátette, hogy szerinte a fehérváriaknak még most is reális esélyük van az ezüstéremre, és csak a saját mérkőzéseikre kell összpontosítaniuk, utalt arra, hogy négy fordulóval a vége előtt öt pontra vannak a második Győrtől.