Vágólapra másolva!
Az 55. percben már 3-0-ra vezetett a Liverpool a Crystal Palace vendégeként, mégis csak egy pontot szerzett az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában.

A hétfő esti mérkőzésen a bajnoki címért küzdő liverpooliak már a gólkülönbség javításáért vezették támadásaikat, amikor a hazai csapat hirtelen feltámadt, két perc alatt két gólt szerzett, majd hét percre rá a harmadikat is belőtte.

Ezzel a Liverpoolnak minimálisra csökkent az esélye a bajnoki elsőség kiharcolására, s egyelőre még a második helyet sem biztosította be. A még ponthátrányban lévő Manchester City szerdán az Aston Villát, vasárnap pedig a West Hamet fogadja, míg a Liverpool a Newcastle elleni hazai meccsel zárja az évet.

A Liverpool 2005-ben a Crystal Palace-éhoz hasonló feltámadással nyerte meg a Milan elleni BL-döntőt, az olaszok 3-0-ra vezettek, és a szünet után egyenlíteni tudtak a Vörösök, majd büntetőkkel elhódították a trófeát.

A mostani londoni meccs után Steven Gerrard próbálta vigasztalni a sírva fakadó Luis Suárezt.

Eredmény:
Crystal Palace-FC Liverpool 3-3 (0-1)
gól: Delaney (79.), Gayle (81., 88.), ill. Allen (18.), Sturridge (53.), Suárez (55.)

vasárnap játszották:
Arsenal-West Bromwich Albion 1-0 (1-0)
Chelsea-Norwich City 0-0

szombaton játszották:
Everton-Manchester City 2-3 (1-2)
Aston Villa-Hull City 3-1 (3-1)
Manchester United-Sunderland 0-1 (0-1)
Newcastle United-Cardiff City 3-0 (1-0)
Stoke City-Fulham 4-1 (1-0)
Swansea City-Southampton 0-1 (0-0)
West Ham United-Tottenham Hotspur 2-0 (2-0)

Az állás:
1. FC Liverpool 37 99-49 81 pont
2. Manchester City 36 96-37 80
3. Chelsea 37 69-26 79
4. Arsenal 37 66-41 76
5. Everton 37 59-39 69
6. Tottenham Hotspur 37 52-51 66
7. Manchester United 36 60-41 60
8. Southampton 37 53-45 55
9. Newcastle United 37 42-57 49
10. Stoke City 37 43-51 47
11. Crystal Palace 37 31-46 44
12. West Ham United 37 40-49 40
13. Swansea City 37 51-53 39
14. Aston Villa 36 39-54 38
15. Hull City 36 37-48 37
16. West Bromwich Albion 36 42-55 36
17. Sunderland 36 38-57 35
18. Norwich City 37 28-60 33
19. Fulham 37 38-83 31 - már kiesett
20. Cardiff City 37 31-72 30 - már kiesett