Vágólapra másolva!
A Hannover megegyezett a Csangcsun Jataj csapatával, így Huszti Szabolcs Kínában folytatja pályafutását.

A Hannover a honlapján azt írja, Huszti a napokban Kínába utazik, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírja a szerződését.

"Huszti Szabolcs azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy klubot szeretne váltani. Tiszteletben tartottuk a kérését, és köszönjük azt, amit a Hannoverért tett" - mondta a német csapat honlapján Martin Kind, a Hannover elnöke.

Kind a Hannoversche Allgemeine Zeitung keddi számában azt nyilatkozta, Husztinak sokkal fontosabb az, hogy mennyi fizetést kap, mint az, hogy sportszakmai szempontból megfelelő döntést hozzon. Hozzátette, ugyanebből az okból hagyta el a klubot 2009-ben az orosz Zenit kedvéért, ahonnan 2012-ben tért vissza.

A 31 éves középpályás szerződése jövő nyáron járt volna le, és a német lapok szerint a Csangcsun Jataj 1,5 millió euró körüli összeget fizethet érte. Huszti az előző idényben 10 góljával és 9 gólpasszával a csapata legeredeményesebb játékosa volt.

A kínai bajnokság jelenleg is zajlik, a Csangcsun Jataj 14 meccs után 15 pontjával a 11. helyen áll. A csapatnak jelenleg öt légiósa van, két brazil, valamint egy-egy üzbég, argentin és montenegrói, talán utóbbi a legismertebb, Fatos Beciraj ugyanis évekig a Dinamo Zagrebban játszott, mielőtt Kínába igazolt.