Vágólapra másolva!
A Real Madrid és a Manchester United a Bajnokok Kupája keretében szombat este összecsap egymással, és mivel Cristiano Ronaldo jelenlegi és korábbi klubja találkozik egymással, így szokás szerint előkerült a téma, hogy milyen érzésekkel gondol a MU-ra.

"18 éves voltam, amikor a Manchesterhez kerültem, mindent megnyertem a csapattal, a szurkolók Istenként kezeltek, nagyra becsülöm, amit a klubtól kaptam. Emlékszem, amikor a Reallal összekerültünk a BL-ben, megható volt, ahogy Manchesterben fogadtak, nagyon jó érzéssel töltött el. Néhány játékossal még mindig tartom a kapcsolatot, de nemcsak velük alakult ki jó viszony, hanem az egész stábbal. A Manchester olyan volt nekem, mint a második családom. Hogy visszatérek-e? Sosem lehet tudni" - hangzott Ronaldo sejtelmes válasza.

Az előző idény végén, amikor még David Moyes volt a a MU edzője, az angol csapat szerette volna visszaigazolni Ronaldót, ő azonban inkább meghosszabbította a szerződését a Realnál. Ronaldo udvarolt egy sort Louis van Gaalnak, a MU új edzőjének, akit fantasztikus szakembernek tart, és azt reméli, a tavalyi gyengébb szezon után ismét egy erős, látványos focit játszó Manchester láthatnak majd a szurkolók.

Hiába volt a felhajtás, Carlo Ancelotti azt mondta, Ronaldo még nincs olyan állapotban, hogy játsszon a United mérkőzésen, amelyet a Michigan-stadionban játszanak majd várhatóan 109 ezer néző előtt. A találkozót a C8 csatorna élőben közvetíti.