Nem rúgta ki Contét a Juventus

Juventus, Antonio Conte a Juventus edzője
Juventus' italian coach Antonio Conte celebrates at the end the Italian Serie A after their last football game of the season between FC Juventus and Cagliari Calcio at Juventus Stadium in Turin on May 18, 2014. PH. CONTROLUCE/ FOTOAGENZIA
Vágólapra másolva!
Andrea Agnelli Juventus-elnök a csapat ázsiai turnéján adott nyilatkozatában elmondta, szó sincs arról, hogy kirúgták volna Antonio Contét, az edző közös megegyezéssel távozott a csapattól. Az elnök hangsúlyozta, elégedett volt Conte munkájával. 

"Először is le kell szögeznem, hogy roppant elégedett voltam Conte elmúlt három évben végzett munkájával, hiszen a játékosként megnyert címei mellé zsinórban három bajnoki trófeát szerzett a Juventusnak" – kezdte értékelését a Fox Sport Asia megkeresésére Agnelli.

"Végül közösen hoztuk meg a döntést Contével, miszerint minden érintett számára az a legjobb megoldás, ha elvállnak útjaink. Szerencsére Fabio Paratici és Beppe Marotta néhány óra alatt megnyugtató megoldással szolgált, boldogok vagyunk, hogy Max Allegri igent mondott a megkeresésünkre. Most egy új kaland kezdődik, de a győzeleméhségünk mit sem változott" – mondta Agnelli, aki nem először int búcsút furcsa körülmények között egy klublegendának.

Alessandro Del Piero távozására ugyanúgy nincs magyarázata a Juventus vezetőségének, ahogy most Contééra sincs. A következő nyáron lejáró szerződésű Del Piero távozását novemberben, egy részvényesek számára tartott eseményen jelentette be Agnelli, és azóta is csak annyit lehet tudni a legenda méltatlan elküldéséről, ami néhány elejtett megjegyzésből kiderült. Ezek szerint szerződéshosszabbítási vita állt Del Piero elengedése mögött.

Három scudetto zsinórban Forrás: Controluce/AFP/Fotoagenzia

Hasonló a helyzet Contével is, aki ugyan sokat berzenkedett az olasz viszonyok miatt, és többször elmondta, Arturo Vidal és Paul Pogba megtartásához köti saját torinói jövőjét, mégsem valószínű, hogy csak úgy felmondott volna imádott klubjánál. Hallani pletykákat arról, hogy a Milannal egyezkedett, ezért kellett mennie, mások azon a véleményen vannak, hogy nem kapta meg a kért játékosokat (elsősorban a firenzei Cuadradót), ezért mondott fel végül.

Agnelli nyilatkozata csak arra nem tér ki, hogy ha valóban közös megegyezéssel, békében váltak el, akkor miért nem a szezon végén, amikor még lett volna idő edzőt keresni, és nem csak az éppen munka nélküli szakemberek között lehetett volna válogatni.