Vágólapra másolva!
A Juventus 5-0-ra győzött a szingapúri ligaválogatott ellen az ázsiai túrája utolsó mérkőzésén. Andrea Pirlo szerezte az első két gólt, a második rutinfeladat volt, mivel egy büntetőt kellett értékesítenie, az elsőnél viszont alaposan túljárt a kapus és a sorfal eszén, akik azt várták, hogy magasan lövi el a sorfal fölött a labdát, ehhez képest ő laposan eltette a felugrók alatt.

Pirlónak volt még egy gólpassza is, amikor szögletből a 16-oshoz ívelte a labdát, amit Giovinco kapásból küldött kapura, és a tömegben valakin még megpattant a lövés.

A maradék két gólt Paul Pogba és Kwadmo Asamoah szerezte. A Juve augusztus 23-án a Milan és a Sassuolo társaságában a TIM-kupán vesz részt, majd a Serie A-t 30-án kezdi a Chievo ellen.