Vágólapra másolva!
Tragédia történt az algériai futballbajnokság második fordulójában: a JS Kabylie–USM Alger mérkőzésen a hazaiak veresége miatt feldühödött szurkolók megdobálták saját játékosaikat, a kameruni válogatott Albert Ebossét fejen találta egy lelátóról berepülő tárgy, és a 24 éves játékos belehalt a sérülésébe. 

Albert Ebossé szerezte csapata egyenlítő gólját az USM Alger elleni csúcsrangadón, a legutóbbi szezon gólkirálya büntetőből talált be. A 11-es előtt kiállították egy vendégjátékost, mégis az Alger nyerte a mérkőzést, emberhátrányban szerezték meg a győztes gólt.

A vereség miatt felbőszült hazai szurkolók dobálni kezdték a játékosokat, egy pályára dobott tárgy olyan szerencsétlenül találta el Ebossét, hogy a helyszínen életét vesztette. A Guardian úgy tudja, levonulás közben egy kővel dobták fejbe a kameruni játékost, aki olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy nem tudták megmenteni.

A Kabylie és az Alger is közleményt adott ki, Tayeb Belaiz belügyminiszter pedig vizsgálatot indított a haláleset körülményeinek kivizsgálására.