Társoldalunk:

Negyedszerre csak sikerült

2014.09.19. 13:59

Három sikertelen pályázat után végre összejött, az új Puskás Ferenc Stadion 2020-ban négy Európa-bajnoki mérkőzésnek adhat otthont. A 13 városban rendezendő kontinensviadal döntőjét a londoni Wembleyben rendezik.

Negyedik próbálkozásra sikeres lett a magyar Eb-pályázat: ha nem is egy teljes tornát, de négy mérkőzést rendezhet Magyarország a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon. Budapest ugyanis egyike lett annak a 13 városnak, amely meccset rendezhet, az új Puskás Ferenc Stadionban három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd.

Az Európai Labdarúgó Szövetség 2012. december 6-án döntött úgy, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot kontinentális vállalkozássá fejleszti, és nem egy vagy két ország, hanem 13 nagyváros rendezheti. Az ötletre 2013. január 25-én bólintott rá az UEFA végrehajtó bizottsága.

Budapesten is lesz Eb-meccsForrás: Origo

Londoné lesz a végjáték

Az UEFA genfi bejelentésén három kategóriában hirdettek győzteseket. Az első izgalmakat az elődöntők és a döntő házigazdájának megnevezése okozta, bár az előzetes vélemények arra utaltak, hogy a londoni Wembley-stadion győzelmét semmi sem veszélyezteti. A legendás létesítmény mellett még München jelentkezett, de a németek stratégiát váltva végül felajánlották, hogy visszalépnek, ha az angolok támogatják a 2024-es Eb-pályázatukat.

Ugyan hivatalosan ezt a visszalépést nem jelentették be, de azzal, hogy London lett a befutó, várhatóan megszülettek az ehhez kötődő háttéralkuk.

Cardiff és Stockholm lemaradt

A négy negyeddöntőnek (és helyszínenként három-három csoportmérkőzésnek) München, Baku, Szentpétervár és Róma, míg a nyolc nyolcaddöntőnek (és szintén három-három csoportmérkőzésnek) Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Brüsszel, Glasgow és Budapest ad otthont.

A pályázók közül ezúttal Minszk, Szófia, Jeruzsálem, Szkopje, Cardiff és Stockholm maradt hoppon.

A rendező városok

város stadion befogadóképesség átadás
London  Wembley 90 652 meglévő stadion
München Fussball Arena 70 067 meglévő stadion
Baku Olimpiai Stadion 68 000 új stadion - 2015
Szentpétervár Zenit Aréna 61 251 új stadion - 2016
Róma Olimpiai Stadion 68 993 felújítandó - 2017
Brüsszel Eurostadion 62 613 új stadion - 2018
Koppenhága Parken Stadion 38 190 meglévő stadion
Budapest Puskás-stadion 68 156 új stadion - 2018
Dublin Dublin Aréna 51 711 meglévő stadion
Amszterdam Amsterdam ArenA 53 052 meglévő stadion
Bukarest Nemzeti Aréna 54 851 meglévő stadion
Glasgow Hampden Park 51 472 meglévő stadion
Bilbao San Mamés Stadion 53 289 új stadion - 2015

Az UEFA egy hete már értékelt

Az UEFA egy hete tette közzé jelentését, amelyben azt írta, a legfontosabb elvárásokat tekintve a budapesti pályázat megfelelt. A szövetség értékelése szerint a magyar futball presztízsét emelné, ha az ország ott lenne a házigazdák között, és a rendezés egyben a sportág tízéves programját zárná le. A jelentésből kiderül: a 341 millió eurónak megfelelő összegből a tervek szerint 2018-ra elkészülő, 68 156 néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadion, illetve Budapest megfelelő Eb-helyszín lehet.

A stadionnal kapcsolatos problémák között az UEFA az evakuációs terv hiányát emelte ki, ami a tervezés kezdeti szakaszának tudható be. A pálya és a stadion, valamint az ahhoz tartozó VIP-páholy mérete megfelelő, a pályázat dicséretet kapott a nagy mennyiségű mellékhelyiségért, elsősegélynyújtó területekért és a mozgáskorlátozottak számára kialakítandó helyekért. Az UEFA a magyar repülőtér kapacitását éppen csak elegendőnek tartja, ugyanakkor azt kiemelte, hogy a szurkolók és a delegációk elszállásolásával nem lehet probléma Budapesten.

Új kvalifikáció lesz

Miután a házigazda jogán ezúttal nem indulhat válogatott, az UEFA igyekszik az Eb-résztvevőket úgy beosztani, hogy saját városában vagy ahhoz nagyon közel játszhasson legalább két csoportmérkőzést. Vagyis ha a magyar válogatott esetleg kijutna, jó eséllyel pályára is léphetne a Puskás-stadionban. Hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, azt a 2016-os selejtezők első hazai meccsén láthattuk.

A kvalifikáció rendje is változik, az Európa-bajnokság húsz helyére tíz kontinentális selejtezőn juthatnak ki a csoportelsők és csoportmásodikok, négy helyet pedig a 2018 őszén induló új válogatott küzdelemsorozatban, a Nemzetek Ligájában lehet elnyerni.

Három sikertelen pályázat

Magyarország korábban háromszor pályázott Eb-rendezésre, mindháromszor sikertelenül. A 2004-ben Ausztriával közösen a második helyen végzett Portugália mögött. 2008-ban egyedül pályázott, de nem volt esély az osztrák-svájci kandidálással szemben. A 2012-es a Horvátországgal közös pályázatnál Mészöly Kálmánék biztosak voltak a sikerben, de Cardiffban jött a mélyütés, hiszen a zárószavazásnál egyetlen voksot sem kaptunk.