Vágólapra másolva!
Rögtön a Ferencváros elleni rangadó lefújása után elkezdik bontani a diósgyőri stadiont. Az új arénát májusban kezdik el építeni, és csak 2016-ra épül fel, de a bontást már szombaton megkezdik. 

Az NBI rangadóján a Ferencvárost fogadja a DVTK, és a rangadó lefújása után azonnal bontani kezdik a stadiont. Egyelőre csak állószektorokat, a híres szelvényezett kapu mögötti kanyart bontják le, a felújított részekre majd csak később kerül sor. A bontást télen befejezik, hogy májusban elkezdődhessen az új aréna építése.

A Borsod Online úgy tudja, bár korábban úgy tűnt, a bontás csak hétfőn, október 6-án kezdődhet el, ám a legfrissebb információk szerint egy gép már szombaton délután készenlétben lesz a helyszínen, és amikor a játékvezető véget vet a meccsnek (elvonulnak a K, L, M szektorban lévő hazai drukkerek, és a vendégszurkolók, látványosan nekikezdenek a bontásnak.

Tessék hazafáradni Forrás: MTI/Vajda János