Vágólapra másolva!
Autóbalesetet szenvedett a Fradi futsalcsapatának korábbi játékosa, Huszty Dániel.

Négyen utaztak abban az autóban, amely vasárnap kora este Pécs közelében, a 6-os út 208-as kilométerénél letért az útról, és az árokban egy fának ütközött.

A baleset előzménye, hogy egy autó előzésbe kezdett, amikor a szemből érkező gépkocsi sofőrje, hogy elkerülje az ütközést, elrántotta a kormányt, és a fának ütközött. A karambolozott autóban ült Huszty Dániel negyedmagával – számolt be az esetről az FTCfutsal.hu.

A balesetben egy ember életét vesztette, Husztyt újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, ahol hétfőn több életmentő műtétet hajtottak és hajtanak végre rajta.