Vágólapra másolva!
A holland televízió PowNews műsorának riportere megkérdezte a futballválogatott néhány játékosát arról, hogy kit ismernek a következő, pénteki Eb-selejtezős ellenfél, Kazahsztán válogatottjából. A sztárok - többek között Arjen Robben, Erik Pieters és Klaas-Jan Huntelaar - nem tudtak erre a kérdésre válaszolni, a PSG védője, Gregory van der Wiel viszont igen.

A pénteki, Kazahsztán elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő holland labdarúgó-válogatott tagjai egyetlen játékost sem tudtak megnevezni az ellenfél keretéből. A PowNews kérdésére egyedül Gregory van der Wiel válaszolt, aki Boratot nevezte meg.

Persze a PSG-játékos mosolyából leszűrhető, hogy tréfált, Borat ugyanis egy amerikai vígjáték főhőse volt, a "Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika" alcímű film 2006-ban komoly diplomáciai vihart okozott. A kazahsztáni vezetés felháborodott azon, hogy a helyi embereket úgy állította be a film, mint akik lóhúgyot isznak, és szórakozásból kutyákat lőnek le.

Van der Wiel később hozzátette, szerinte Hollandia 4-0-ra nyer, és ezzel javít mérlegén. A vb-bronzérmes az első fordulóban 2-1-re kikapott Csehországban.