Dárdai Pál válaszolt a szurkolói nyomásra

Vágólapra másolva!
„Ha karácsonyra a magyar válogatott zsákjában lesz 7 pont, akkor el lehet gondolkodni arról, hogyan alakul a további sorsom a nemzeti együttes élén. Amúgy majd a feleségem eldönti” – ezzel a vicces kiszólással zárta le a szövetségi kapitányi pályafutására vonatkozó kérdéseket Dárdai Pál Tórshavnban. A magyar labdarúgó-válogatott a keddi, Feröer-szigetek elleni Eb-selejtező előtt egy nappal tartotta meg utolsó edzését a műfüves pályán. Az északiak elleni összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik.

Bár a sajtótájékoztató legnagyobb része a keddi mérkőzéssel kapcsolatos szakmai kérdésekre összpontosult, nem lehetett szó nélkül hagyni, hogy a Facebookon egy napja alakult "Dárdai Pál maradj kapitány!” csoportot egy nap alatt több mint hétezren lájkolták.

Úgyis a feleségem dönt majd

Az Origó felvetésére Dárdai azt mondta: "Nagyon nem lenne korrekt, ha a Bukarestben megszerzett egy pont után most minden erről szólna. Amikor elvállaltam a munkát, világosan megmondtam, mik az elképezéseim. A felvetésre annyit tudok reagálni, hogy minderről csak akkor érdemes beszélni, ha az általam irányított három Eb-selejtező alatt 7 pontot szerzünk. Ebből jelenleg egy van meg, a románokkal szemben elért döntetlennel. Ha kedden legyőzzük Feröert és novemberben Budapesten jobbak leszünk a finneknél, akkor érdemes visszatérni erre a kérdésre. Addig nem lenne korrekt ezzel foglalkozni, amúgy meg a kérdést a feleségem dönti el.”

A magyar válogatott sajtótájékoztatója Forrás: Origo


Ami a keddi összecsapás szakmai részét illeti, Dárdai szerint 3-4 olyan játékosa van, akik jelen pillanatban nem teljesen egészségesek. Az ő sorsukról a hétfő esti edzés után dönt a szakvezetés. "Nagy terhelést kaptunk Bukarestben, a regeneráció jól sikerült, s bár biztos vagyok abban, hogy néhány játékosom csontig besavasodott, bírnunk kell majd ezt a mérkőzést is. Teljesen más taktikával készülünk, hiszen a feröeri válogatott biztosan nem fog nekünk rontani. Az első 15 percben azonban meglephetjük őket, s a jó kezdés nagyon fontos lenne a számunkra. Nagyon fontos, hogy egy pillanatra sem szabad elaludnunk, hiszen biztos vagyok abban, hogy a házigazdák dán szövetségi kapitánya alaposan feltérképezett bennünket. Az sem véletlen, hogy a tórshavni stadion ennyire kicsi (100 méterszer 65 méteres a pálya, amely éppen csak nagyobb a FIFA által előírt, nemzetközi mérkőzésekre előírt 100x64-es minimumméretnek), hiszen Feröer alapvetően saját pályáján is védekező együttes, amelynek fontos, hogy túlélje a meccset."

A sajtó nem kíváncsi a magyarokra

A korábban Norvégiában profiskodó Korcsmár Zsolt hajtós meccsre és óriási küzdelemre számít kedden este.

"A feröeri futball némileg hasonlít arra, amit Norvégiában játszanak, a szívüket-lelküket ki fogják tenni a vendéglátók. A legfontosabb az, hogy a mérkőzés teljes időtartama alatt a mi akaratunk érvényesüljön és akkor nem lehet probléma ezen az összecsapáson."

A magyar válogatott helyszíni edzése Forrás: Origo


Kissé meglepő volt, hogy miközben a hétfőn megjelenő feröeri újságok oldalakon át vezették fel a keddi mérkőzést, addig a magyarok sajtótájékoztatójára a helyi sajtó nem nagyon volt kíváncsi. A magyarok amúgy szinte tökéletes ellátásban részesülnek az északi országban, a vendéglátók szinte minden kívánságukat lesik. A feröeri szövetség segítőjeként az NSÍ kapuvédője, Gángó András is közreműködött a sajtótájékoztatón, ő fordította dánra az elhangzottakat. A 2006 óta a szigetországban élő kapus is elmondta véleményét a keddi összecsapással kapcsolatosan.

Pontszerzésre készülnek a hazaiak

"Feröeren nagyra becsülik a magyar labdarúgást, mindazonáltal vannak olyan vélemények, hogy a hazai csapat most pontot szerezhet. Ugyan három éve nem nyertek egyetlen tétmérkőzést sem, de ez errefelé semmit sem jelent. A szigeteken imádják a futballt és rengetegen szorítanak a nemzeti együttes sikeréért. Bár az első két meccsen pont nélkül maradtak, ez nem szegi a kedvüket és hatalmas hiba lenne a magyarok részéről, ha lebecsülnék a feröerieket."

A feröeri labdarúgás teljesen amatőr alapokon működik. A Belfastban pályára lépett kezdő tizenegyből mindössze három olyan játékos akadt, aki jelen pillanatban profi szerződéssel Skóciában illetve Dániában futballozik. A Feröeren játszók között akad aszfaltépítő munkás, óvó bácsi, villanyszerelő és péksegéd is. Gángó András erről is beszélt az Origónak.

"A munkaadók nagyon pozitívan állnak hozzá ehhez a kérdéshez, mindig elengedik a játékosokat. A kieső munkabért a labdarúgó-szövetség napidíjjal kompenzálja, így senki sem jár rosszul. Lars Olsen szövetségi kapitány megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni belőlük, ám csodát ő sem tud tenni.”

A Feröer-szigetek–Magyarország labdarúgó Eb-selejtező kedden este 20.45-kor kezdődik Tórshavnban.