Vágólapra másolva!
Dárdai Pál szövetségi kapitány egyelőre nem tudja pontosan, hány helyen változtat majd kezdőcsapatán a Bukarestben 1-1-es döntetlent elérő együtteshez képest.

"A regeneráció sikeres volt, akik nem játszottak, azok megkapták a terhelést. Ugyanakkor egy-két játékosom csontig besavasodott, így csak a mai edzést követően döntünk majd" – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a román fővárosban debütáló szakember, aki hozzátette, tisztában van azzal, hogy a keddi Európa-bajnoki selejtezőn nekik kell majd irányítani a játékot.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban két meccs után egy ponttal álló magyarok kedden közép-európai idő szerint 20.45-től lépnek pályára Torshavnban.