Vágólapra másolva!
Sepp Blatter, a FIFA elnöke nemrég jelezte, érdemes lenne átgondolni az idegenben lőtt gólok szabályát, mert a labdarúgás rengeteget fejlődött, mióta azt 1965-ben bevezették. A szurkolók körében népszerű az ötlet, mert sokan igazságtalannak tartják a szabályt, pedig statisztikailag éppen az eltörlése lenne az.

A több idegenben lőtt gól szabályát az 1965-ös Kupagyőztesek Európa Kupája-sorozatban alkalmazták először. A bevezetését az indokolta, hogy döntetlen állásnál a csapatoknak ne kelljen egy harmadik, döntő mérkőzést játszaniuk, mint ahogy az addig történt. Mivel a másik lehetőség a pénzfeldobás lett volna, igazságosabb megoldásnak tűnt, hogy az idegenben lőtt több gól döntsön. Ráadásul akkoriban ez jóval indokoltabb volt: az 1964-es európai kupameccsek mindössze 16 százaléka ért véget vendéggyőzelemmel, ami egy nagyon alacsony mutató. De mi lehetett az oka?

Nos, akkoriban az idegenben játszó csapatok a mainál jóval nehézkesebben jutottal el a meccs helyszínére, ismeretlen és ellenséges környezet várta őket, nem léteztek iparági standardok, és a házigazdák sem mindig a fair play szellemében fogadták a vendégeket. Csak egy emlékezetes eset: az 1967-es BEK-döntőt a Celtic és az Internazionale játszotta. A finálé előtt a skótok legendás menedzsere, Jock Stein szerette volna feltérképezni az Intert az olasz csapat egy hazai bajnokiján. Meg is beszélték a részleteket, ám amikor Stein megérkezett Milánóba, senki sem fogadta, és a meccsre sem engedték be.

Az idegenben lőtt (több) gól szabályának lényege, hogy az oda-visszavágós mérkőzéseken eldöntsék, melyik csapat jut tovább, ha a párharc összesítésben döntetlenül végződik, és a két csapat nem ugyanannyi gólt ért el vendégként.

Az ehhez hasonló körülmények vezettek oda, hogy az idegenben futballozó csapatok elsődleges célja a túlélés lett, a szilaj bekkelésen túl másra nem törekedtek - az új szabályozás ez ellen kívánt tenni. A helyzet azonban mára alapvetően megváltozott: az elmúlt öt szezon nemzetközi kupaküzdelmeinek mindegyikében 30 és 35 százalék között volt az idegenbeli győzelmek aránya.

Visszaütött a szabály

A szabály ellenzőinek egyik legfontosabb érve, hogy ha egy nemzetközi párharc hosszabbításba torkollik, akkor a vendégcsapatnak harminc perccel több ideje van idegenben gólt szerezni, mint a hazainak. Ez igaz, viszont az is tény, hogy a hazai meg harminc perccel többet játszhat a szurkolói előtt.

Az edzők is megosztottak a kérdésben. Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere például időről időre felszólal a szabály ellen. "Az idegenben szerzett gól taktikai jelentősége túlságosan nagyra nőtt. Ha egy csapat 0–0-s hazai meccsel kezdi a párharcot, már elégedett is. Értem, hogy eredetileg a támadófocit akarták a rendelkezéssel ösztönözni, de mára kontraproduktívvá vált: éppen hogy a minél jobb hazai védekezést hangsúlyozza" - érvelt Wenger egy 2008-as szakmai konferencián.

2013-ban hiába nyert Münchenben az Arsenal, idegenben lőtt több góllal (3-1, 0-2) a Bayern jutott tovább a BL-ben Arsenal.com

A minőségbiztosítás sterilizálja a futballt

Az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában a kluboknak és stadionjaiknak sok száz oldalas minőségbiztosítási feltételrendszernek kell megfelelniük, hogy mérkőzést rendezhessenek. A piaci környezet - a világ egyéb, gazdaságilag kiemelt területeihez hasonlóan - szabályozottá, sőt a szurkolók szerint már túlszabályozottá vált. A döntéshozók a pénzügyi befektetők számára akartak steril, kiszámítható környezetet teremteni, de ez kihatott magára a játékra is. Legalábbis Európában.

A futballnál nincs globálisabb kulturális jelenség, ugyanúgy játszanak a fejlett demokráciákban, mint az önkényuralmi rendszerekben, és a sportág szabályai is egységesek. A körülményekre azonban ez már korántsem igaz.

Ami az éghajlat vagy az időzónák szélsőségeit illeti, Európa mentes az extremitásoktól, és bizonyos határok között kulturálisan is egységes. Ugyanez nem mondható el a kontinensnyi méretű országokról vagy a tízezer kilométereket átívelő nemzetközi kupákról. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy ami Európában meghaladott szabálynak tűnik, máshol is az.


Érdemes áttekinteni a világ különböző bajnokságait az idegenbeli meccsek nyerhetősége szempontjából. A helyzet elég egyértelmű: amíg a meghatározó európai bajnokságokban - és egyébként a magyarban is - a topcsapatok idegenben is simán gyűjtik a pontokat, addig Oroszországban, Kínában, az USA-ban vagy Brazíliában már egészen más a helyzet. És akkor még nem szóltunk a lista legvégén található nigériai bajnokságról, ahol a tavalyi szezonban az első öt helyen végzett csapat a megszerezhető pontok mindössze 12,2 százalékát tudta begyűjteni idegenben. Vagyis idegenben lőtt gól és idegenben lőtt gól között óriási lehet a különbség attól függően, hogy melyik kontinensen játszunk.

Ezt a tételt támasztja alá az is, ha a világ legnagyobb nemzetközi kupasorozatainak az eredményét hasonlítjuk össze.


Az európai rendezésű sorozatok ismét kiemelkednek, hiszen az idegenben szereplő csapatok az összes megszerezhető pont közel 40 százalékát képesek begyűjteni, ám a többi kontinensen ez a mutató nagyjából tíz százalékkal alacsonyabb. Érdekes, hogy a Bajnokok Ligájával szemben a másik véglet a Libertadores-kupa, tehát még azt sem lehet mondani, hogy mindennek a hátterében az alacsony(abb) futballtudás áll - Brazíliát vagy Argentínát elég meredek lenne leírni.

Az tehát látszik, hogy az idegenben játszott meccseken milyen tendenciák érvényesülnek, de a szabályváltozás szempontjából alapvetően a gólok száma fontos.


Ez az első olyan ábra, amelyben Európa nem lóg ki, mégis érdekes dolgokra világít rá. A már taglalt szempontok miatt a Bajnokok Ligája ismét kiemelkedik, az viszont érdekes, hogy az Európa Liga idegenbeli gólátlaga milyen alacsony. Ennek hátterében az állhat, hogy az EL erőviszonyai alapjában véve is jóval kiegyenlítettebbek, mint a BL-éi, ráadásul erre a sorozatra a hagyományos értelemben vett nagycsapatok jóval kisebb energiákat fordítanak, mint a kicsik, akiknek nem teher, hanem siker a részvétel. Ráadásul az EL földrajzilag is sokkal szélesebb környezetben zajlik, így ebben a sorozatban már jobban érvényesülnek az ezzel járó negatív faktorok.

Az Ázsiai Bajnokok Ligája viszonylag magas gólátlagát elsősorban a résztvevők közötti tudáskülönbség indokolja: a sorozatban egyaránt indulnak arab, belső ázsiai, távol-keleti és ausztrál csapatok, ráadásul nemcsak a futballkulturális, de az anyagi különbségek is óriásaik. A messze legalacsonyabb gólátlagot az Afrikai Bajnokok Ligája produkálja. Ebben a környezetben aztán tényleg fokozottan vannak jelen a változó földrajzi adottságok, éghajlati különbségek, az eltérő kulturális és gazdasági beágyazottság, ráadásul Afrikában a fényűző stadionok mellett sokszor tulajdonképpen falusi salakpályákon lépnek pályára csapatok, még kupasorozatokban is. Mindemellett az afrikai bajnokságokat és nemzetközi kupákat egy, csak rájuk jellemző faktor is uralja: a muti.

Boszorkányság a pályán

A muti számos formában ismert, és leginkább mágiát, boszorkányságot jelent. A tehetős dél-afrikai ligában például a klub varázslója mindenhová követi a csapatot, és nem ritkán többet keres, mint a játékosok. Ugyanakkor a pénz nem minden, a varázslóknak is megvan a maguk országok közötti hierarchiája.

"Én azt mondom, a mágia jóval kevésbé érvényesül a futballban, mint az élet más területein, és Kamerun az élő példa rá. Köztudott, hogy mágiában nem állunk olyan jól, mint mondjuk Benin, Togo vagy Nigéria, futballban mégis föléjük tudunk kerekedni" - mondta Roger Milla 1991-ben a France Footballnak.

Roger Milla (b) kapura tör az 1990-es vébén, miután elvette a labdát a kolumbiai kapustól, René Higuitától Forrás: AFP/Staff

Bár a muti egyre inkább misztikumnak számít az afrikai futballban is - a botswanai szövetség külön tanulmányt is megjelentetett már, amely arra figyelmeztet, hogy "nincs rá bizonyíték, hogy a muti önmagában elég a meccsek megnyerésére" -, a szerepe még mindig jelentős.

Zambiában előfordult például, hogy a Profund Warriors tizenegy meccses hazai veretlenséget épített fel, amit a vendégek kétségkívül az erős hazai mutinak tulajdonítottak, így egy idő után nem használták a stadion egyetlen létesítményét sem. A buszon öltöztek át, csak ott ittak, a stadionon kívül melegítettek be, és nem a főbejáratot használták - amelyen szerintük átok ült -, hanem a kerítésen átmászva jutottak be a pályára - írja Simon Kuper díjnyertes könyve, a Football against the enemy. A könyv arra is kitér, hogy Afrikában jóval erősebben élnek a területbirtokló ösztönök, emiatt a vendégcsapat tudat alatt maga is betolakodóként tekint magára, és fő célja nem a győzelem, hanem hogy épségben elhagyja a földet, amelyen hívatlanul jár.