Vágólapra másolva!
Brendan Rodgers, a Liverpool edzője nem is titkolja, hova helyezi a prioritások között Real Madrid elleni keddi BL-meccset. Azért a csapat biztos nem feltartott kézzel megy ki a Bernabéuba.

Brendan Rodgers nem szívbajos ember. Ha úgy látja jónak, a csoportküzdelmek kellős közepén, a továbbjutás szempontjából kiélezett helyzetben úgy kezeli a Bajnokok Ligáját, mint valami lesajnált kis Ligakupát. A Liverpool edzője a Real Madrid elleni meccs előtt nyíltan megmondta, hogy a bajnokság a legfontosabb, és mivel szombaton a listavezető Chelsea-vel játszik a csapat, ez meg fog látszani a keddi összeállításon.

Az például majdnem biztosra vehető, hogy a csapatkapitány, Steven Gerrard pihenőt kap a madridi mérkőzésre, és talán a brazil Lucas Leiva foglalja el a helyét. Valószínűleg Daniel Sturridge sem játszik, de ő nem Rodgers óvatossága miatt, hanem mert aligha jön rendbe a combsérülése.

A bolgár Ludogoreccel és a svájci Basellal azonos ponttal álló Liverpoolnak nem sok jót ígér, hogy két héttel ezelőtt hazai pályán súlyos, 3-0-s vereséget szenvedett a Realtól, amely 11 tétmeccses győzelmi szériában van, és rengeteg gólt lő. Ráadásul Gareth Bale felépült, ha Carlo Ancelotti úgy gondolja, bevetheti a walesit az utóbbi hetekben remekül teljesítő Isco helyén.

Meglehet, hogy se Gerrard, se Sturridge nem lesz ott a pályán Forrás: AFP

A Juventus edzője bezzeg másképp áll a keddi meccshez, mint Rodgers. Massimiliano Allegri kijelentette, az Olimpiakosz ellen a Juve a BL-ben maradásért fog küzdeni - azok után, hogy az előző játéknapon, Pireuszban 1-0-ra kikapott, így lépéshátrányba került a görögökkel szemben.

Azt sem felejtette el, hogy az egymás elleni eredmények esetleges jelentősége miatt jó lenne egyenesen két góllal megverni az Olimpiakoszt. "Lesz rá úgy 95 percünk, szóval nem kell kapkodnunk" - mondta Allegri, hozzátéve, hogy olyan bűnrossz passzjátékkal, mint két hete, biztos nem fog menni.

Még nagyobb a győzelmi kényszer a C-csoportban eddig összesen egy pontot szerző Benficán, a portugáloknak a még veretlen Monacót kellene megverniük.

Eközben a D-csoportban akár végleg eldőlhet a továbbjutás: ha az Arsenal megverni az Anderlechtet, a Dortmund pedig a Galatát, egyik sem eshet már ki.

Így nézheti a Real meccsét

A Real Madrid-Liverpool meccsről akkor sem marad le, ha sokan tolonganak a képernyő előtt a kocsmában, vagy ha épp a kezdő sípszó előtt romlik el a tévéje: egy regisztráció és a 330 forintos "meccsjegy" kifizetése után számítógépen vagy akár mobilon is láthatja a Sport TV közvetítését. További részletek itt!

Bajnokok Ligája-csoportkör, 4. forduló
A keddi program:
A-csoport
Malmö (svéd)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45
Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 20.45
B-csoport
Basel (svájc)-Ludogorets (bolgár) 20.45
Real Madrid (spanyol)-Liverpool (angol) 20.45
C-csoport
Zenit (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 18 óra
Benfica (portugál)-Monaco (francia)
D-csoport
Arsenal (angol)-Anderlecht (belga) 20.45
Borussia Dortmund (német)-Galatasaray (török) 20.45