Vágólapra másolva!
Nemcsak a gólja miatt volt Gera Zoltán nagy meccse a finnek elleni Eb-selejtező.

Dárdai Pál szövetségi kapitány a meccs után elmondta, a 60. percben megkérdezte Gera Zoltánt, hogy bírja-e még, aki azt felelte, hogy szeretne a pályán maradni. Hogy milyen jól tette, az a 84. percben derült ki, amikor Lovrencsics Gergő beadása után két ember közül fejelte azt a gólt, amivel 1-0-ra győztünk.

Gerának ez volt a 12. gólja, amit Eb-selejtezőn szerzett, ezzel az élre ugrott a vonatkozó listán, amelyen olyan nevek vannak mögötte, mint Nyilasi Tibor (11 gól), Bene Ferenc (9), vagy Kiprich József (8). Gerának a finnek elleni volt a 80. meccse a válogatottban, így ha a következő alkalommal pályára lép, ő lesz a Fradi válogatottsági rekordere, igaz, csak holtversenyben az eddigi csúcstartó Mátrai Sándorral.

És ez még nem minden, Gera a meccsen az InStat nevű, statisztikákkal foglalkozó szoftver adatai szerint 11 919 métert futott, ami a legjobbnak számított a magyar csapatban. Mögötte a védekező középpályás Elek Ákos végzett 11 660 méterrel, a dobogóra pedig még az Elek mellett játszó Tőzsér Dániel fért fel 10 973 méterrel.

Gera az egész mezőny fölé nőtt Forrás: Polyak Attila

A 11 km majdnem összejött Dzsudzsák Balázsnak is (10 757 méter), de a védelemben Fiola Attila (10 508 m) és Lang Ádám (10 401 m) is sokat futott. A balhátvédként kezdő, majd Juhász Roland sérülése után Lang bellé behúzódó Kádár Tamás 8309 métert hozott össze, a bordatörés miatt lecserélt Juhász 5954 m-rel zárt.

Az elöl játszók közül Simon Krisztián és Szalai Ádám sem fejezte be a meccset, az újpesti szélső 9280 métert, a Bundesligában játszó csatár 7300 métert tett a lábaiba péntek este. Érdekesség, hogy a kapus Király Gábor 5 és fél kilométert tett meg a meccs alatt. A cserék közül a most debütáló Forró Gyula és a Szalait váltó Nikolics Nemanja is a 4 kilométer közelében járt, a gólpasszt szállító Lovrencsics pedig a neki jutó 18 alatt 2120 métert teljesített.