Dobogós maradna az NBI-ben a DVTK

Miskolc, 2015. február 4.
Koman Vladimir (k) a Diósgyőri VTK edzésén 2015. február 4-én. A 25 éves, 36-szoros válogatott középpályás a DVTK labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását.
MTI Fotó: Vajda János
Miskolc, 2015. február 4. Koman Vladimir (k) a Diósgyőri VTK edzésén 2015. február 4-én. A 25 éves, 36-szoros válogatott középpályás a DVTK labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának célja, hogy megőrizze dobogós helyét. Szivics Tomiszláv vezetőedző a tavaszi szezon előtt kedden tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bár elment egy-két játékos az együttestől, de érkeztek újak, akik frissíthetik a játékot.

Szivics szerint az új futballisták - Kovács Gábor, Koman Vladimir, Milos Krstic - "majdhogynem ugyanazt a szintet képviselik", mint akik távoztak, azaz Kádár Tamás, Elek Ákos és Debreceni András. Kiemelte, számukra a bajnokság a legfontosabb, de a Ligakupát sem lehet lebecsülni. Utóbbi sorozatban szerdán hazai pályán a Budapest Honvéd csapatát fogadják a piros-fehérek.

Szivics úgy fogalmazott, konkurenciaharc lesz majd azért, hogy ki kerüljön a kezdőcsapatba. Értékelése szerint az alapozásnál jól dolgoztak a játékosok, továbbra is ezt az elszántságot, akaratot és fegyelmet várja tőlük.

Változik a csapat játéka is

A szakember kitért arra is, hogy másként játszik majd a csapata. "Ezek a játékosok alkalmasak erre és ez a játékstílus tetszeni fog a szurkolóknak is. A középpályán más lesz a taktika, gyorsabbak leszünk. A most érkezett játékosokkal a csapat kapott egy új impulzust, ez motiválja a többieket is". - nyilatkozott.

Koman Vladimir is a DVTK-val edz Forrás: MTI/Vajda János

Elek Ákos és Kádár Tamás távozása után új csapatkapitányra is szüksége volt a DVTK-nak. Szivics választása Gosztonyi Andrásra esett. Az új kapitány azt mondta, ez nagy motivációt jelent számára. A Diósgyőr úgy harmadik 17 fordulót követően az OTP Bank Ligában, hogy 12 pont a hátránya a Videotonnal és 4 az MTK-val szemben, ugyanakkor mindössze eggyel előzi meg a Debrecent és a Ferencvárost.