Vágólapra másolva!
Közel egy év után visszatérhet a pályára Jonás Gutierrez, a Newcastle United argentin labdarúgója, akinél tavaly májusban diagnosztizáltak hererákot.

John Carver vezetőedző jelezte, hogy a 31 éves szélső ott lesz az Aston Villa elleni szombati bajnokira készülő keretben, és minden bizonnyal a kispadon foglal majd helyet az összecsapáson.

Jonas Gutierrez (b) egy évet hagyott ki Forrás: AFP/Ian Macnicol


Gutierrez 177 bajnokin lépett pályára a Newcastle színeiben, tíz gól fűződik a nevéhez, legutóbb tavaly áprilisban játszott tétmérkőzést, azóta túlesett egy műtéten, illetve kemoterápiás kezelést kapott.

Gutierrez - aki ott volt a 2010-es világbajnokságon hazája válogatottjában - a Velez Sarsfield együttesénél kezdte pályafutását, majd a spanyol Real Mallorcánál játszott, és 2008 óta erősíti a Newcastle Unitedet.