Vágólapra másolva!
Folytatódott a West Ham rossz sorozata, a csapat 3-1-re kikapott hazai pályán a Crystal Palace-tól, így legutóbbi tíz bajnokijából csak egyet tudott megnyerni.

A West Ham úgy készült a meccsre, hogy legutóbbi kilenc bajnokijából csak egyet nyert meg, de a nyolcadik helyen álló csapatnak a tizenharmadik Crystal Palace ellen minden esélye megvolt, hogy megszakítsa a rossz sorozatát.

Noble szabadrúgása után centik hiányoztak a West Ham vezetőgóljához, de a labda a lécen csattant. Innentől főleg a vendégek támadtak, Murray kétszer is helyzetbe került, de elsőre a lelátóra lőtte a labdát, másodjára pedig Adrian védett.

A 41. percben előnybe került a Palace, egy szöglet után Murray fejelt, a labda nem volt túl erős, a hazaiak védője, Cresswell ki akarta vágni, de olyan szerencsétlenül ért hozzá, hogy a lábáról a kapuba perdült a labda.

Érdekes, hogy Cresswell érintése ellenére a BBC és a Premier League hivatalos oldalának tudósítása is Murraynek adta az első gólt.

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első végződött, vendéggóllal, Puncheon szöglete után Dann túlugrotta Reidet, és Adrián csak beleütni tudott a labdába. És ezzel még nem volt vége, a 63. percben harmadszor is Puncheon volt az előkészítő, most szabadrúgásból csavart a kapu elé, Murray pedig ezúttal segítség nélkül szerzett gólt, szépen csúsztatott bevetődve a bal alsóba.

A Crystal Palace először szerzett három gólt a bajnokságban londoni ellenféllel szemben 2005 januárja óta, de Nené közelebb hozhatta volna a West Hamet, balos csavarása azonban a jobb kapufáról pattant az alapvonalon túlra.

A 69. percben a meccs egyik hőse, Murray csinált butaságot, már volt egy sárgája, amikor keményen odalépett Reidnek, amiért megkapta a második sárgát, így megfogyatkozott a vendégcsapat. A West Ham innentől egykapuzott, de csak egy gólig jutott, Enner Valencia szépen lőtt a jobb sarokba 16-ról. A Palace győzelméért a hajrában sokat tett Speroni kapus is, aki két nagy védést is bemutatott.

Premier League, 27. forduló:
West Ham United - Crystal Palace 1-3 (0-1)
gól: E. Valencia (76.), illetve Murray (41., 69.), Dann (51.)